Toto Wolff: „Bottas volt a legjobb döntés”

Az Abu-Dzabi Nagydíjjal véget ért a 2019-es Forma-1-es szezon, és a Mercedes csapatfőnöke továbbra is támogatja finn versenyzőjét, Valtteri Bottast.


Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint Nico Rosberg visszavonulása után nagyban mérlegelniük kellett a lehetőségeiket, és úgy gondolja, jó döntést hoztak azzal, hogy 2017-től Valtteri Bottas lett Lewis Hamilton csapattársa.

Rosberg 2016-ban megnyert világbajnoki címe után döntött úgy mindenki meglepetésére, hogy szögre akasztja a sisakját. Azóta is ő az egyetlen, aki le tudta győzni Hamiltont.

„Amikor Nico a visszavonulás mellett döntött, az első gondolatom az volt, hogy ez milyen lehetőségeket biztosít számunkra - mondta Toto Wolff.

Sosem egyszerű egy immáron hatszoros világbajnok brit versenyző, Hamilton csapattársának lenni. Ezt tapasztalja évek óta a finn pilóta, Valtteri Bottas is, akivel annak ellenére, hogy nem tudja legyőzni rivális társát, továbbra is elégedettek a csapatnál.

„Szerintem Valtteri volt a legjobb döntés számunkra. Bízom benne, hogy a kapcsolatunk még hosszú ideig folytatódik. De nem csak nekem van ebben döntési jogom. Mindig kockázattal jár egy új versenyző érkezése, de az idő múlásával egyértelműen a csapatunk fontos építőköve lett” - fejtette ki az osztrák szakember.


Forrás: autosport.com
Borítókép: Charles Coates/Getty Images
 

Videók