Testvérpálya lesz a Hungaroring és Silverstone

A testvérvárosi fogalom mintájára testvérpályai elnevezéssel köt együttműködési megállapodást a Magyar Nagydíjnak és a Brit Nagydíjnak otthont adó két létesítmény a jövőben.


Testvérpályaként működhet a jövőben a Hungaroring és a silverstone-i Forma-1-es létesítmény, erről már szóban meg is állapodott a két pálya üzemeltetője. A megállapodás részleteinek kidolgozását követően pedig együttműködési szerződést kötnek majd komplexumok vezetői. Mindezt az után jelentette be Szalay Balázs, a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója, hogy Silverstone-ban járt és az ottani F1-es pálya illetékeseivel tárgyalt. Szalay Balázs szerint a brit létesítmény a követendő példa a Hungaroring számára. Mint az üzletfejlesztési igazgató kifejtette, a Silverstone-i ringet két részre lehet bontani, de emellett ralipályája is van, valamint autós és motoros akadémiája illetve vezetéstechnikai centrum is. Külön előnye még a brit létesítménynek, hogy télen is hasznosítható, a sokféle adottságnak köszönhetően pedig csupán az éves bevétel felét adja a Forma 1-es verseny nyeresége. Naponta mintegy negyvenezer fontot keres a komplexum négy üzemelő pályájának köszönhetően, míg a hungaroringi az egyét kiadva csak az ötödét keresi meg.

Szalay Balázs miután megismerte a Silverstone-i létesítmény részleteit, tárgyalt David Thompsonnal, a Silverstone Holding Ltd. igazgatójával, valamint Chris Lacey vezető tanácsadóval az együttműködésről. „A testvérváros szó után létrehoztuk a testvérpálya fogalmát, és mikor felálltunk a tárgyalások végén, megállapodtunk abban, hogy a szóbeli megegyezés alapján kidolgozzuk a következő hetekben az együttműködési megállapodás alapjait, és azt követően aláírjuk azt, és testvérpályaként dolgozunk majd tovább” – hangsúlyozta a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. Szalay Balázs arra is kitért, hogy nem csak összehangolja a két ring a tevékenységeit, hanem a Hungaroringre elképzelt autós és motoros akadémia felépítésében is részt vállalnak majd a brit pályát irányító szakemberek.

Videók