Schumacher repül!

Michael Schumacher ugyan egy pillanatra sem bánta meg, hogy visszatért a Forma–1-be, arról még mindig nem döntött, jövőre is folytatja-e a versenyzést. Új hobbit is talált, a műrepülést.


Karrierje második szakasza nem kényezteti el a hétszeres világbajnok Michael Schumachert. A német Bildnek elismerte, szeretné, ha újra ő dominálna a versenyeken, igaz, azt még nem döntötte el, ad-e magának további esélyt a bizonyításra vagy jövőre inkább átpártol a műrepüléshez.

Nem bántam meg, hogy újra versenyautóba ültem, mert ismét sok jó pillanatom volt, még ha kívülről nem is tűnt úgy” – mondta Schumi. „Az élboly alakulásába persze nincs beleszólásom, már nem vagyok olyan domináns, a helyzet megváltozott. Azért nem bánnám, ha újra eljönne az az időszak”.

A német pilóta, aki hét végén a háromszázadik futamára készül, azt sem tagadta, hogy messze nem emlékszik az összes győzelmére.

Húsz évet ölelnek fel a győzelmeim, így nem maradhatott meg mindegyik, csak kiemelni tudok közülük” – tette hozzá.

Schumi a sportág felgyorsult technikai fejlődését csöppet sem bánja, azt annál inkább, hogy kevesebb néző látogatja a nagydíjakat. S habár a rajt előtti izgalom a rutin ellenére sem múlt el nála, lényegesen lazábban áll most a vezetéshez.

Évekig nem mertem alkoholt inni, mert attól féltem, hogy elveszítem a gyorsaságomat. Aztán legurítottam egy sört, és rájöttem, hogy másnap ugyanúgy tudok vezetni” – folytatta nevetve.
S hogy mihez kezd, ha úgy dönt, hátat fordít a Forma–1-nek? Természetesen újabb adrenalin növelő sportágba fog.

Az a tervem, hogy egy kis műrepülőgéppel a levegőt is meghódítom” – mondta, amiért a családja valószínűleg nem lelkesedik különösebben, hiszen Schumi semmit sem tud félgőzzel csinálni. Márpedig a motorozás iránti szenvedélye 2009-ben kis híján az életébe került.

Videók