Russellnek sokat kell tanulnia Hamiltontól a versenytempóban

A korábbi Forma 1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint még nem elég gyors versenyen Russell.


A korábbi Forma 1-es pilóta, Juan Pablo Montoya jelentős különbséget észlelt a Mercedes szombati és vasárnapi teljesítménye között.

A kolumbiai úgy érzi, hogy Russell jobban teljesít az időmérő edzéseken, de versenyhelyzetben ekkor mutatkozik meg a hétszeres világbajnok klasszisa.

A statisztikák azonban nem ezt támasztják alá, a kvalifikáció során háromszor előzte meg Russell csapattársát, akárcsak Hamilton. A Spanyol Nagydíjat követően Russell előnye 28 pont a hétszeres vb győztes pilótával szemben.


Fotó: Tóth Zsombor / Sport365

Montoya szerint azonban Hamilton Spanyol Nagydíjon elért ötödik helye, és azt ahogy ezt elérte, nagy tanulság Russellnek, utóbbi végig az élmezőnyben volt, és harmadik lett.

Ez azután történt, hogy Hamilton rádióüzenetet adott le, amelyben azt javasolták neki, hogy adja fel a versenyt.

„Szerintem George egy körön jobb mint Lewis.” – nyilatkozta Montoya a Sky F1-nek.

"Azonban ha megnézzük, mit csinált Lewis vasárnap, meglepő, hogy szólt a csapatnak, hogy adják fel a versenyt. Megértem, hogy miért tette, amikor hátul volt, arra gondolt, hogy nincs mit tenni, ugyanis az autó nem volt versenyképes az előző futamokon. Szerintem meglepetés volt számára, hogy milyen gyors volt, és ha a Magnussennel való ütközés nem történik meg, a futamgyőzelemre is esélyes lett volna. A másik dolog, ami miatt izgatottá vált, hogy Hamilton pontszerző helyre került és látta, hogy jó a versenytempója. Ez fetüzelte és motiválttá vált.” – tette hozzá.

Amikor Lewis elemében van nehéz ellene versenyezni. Úgy vélem, hogy George egy körön meg tudja fogni Hamiltont, de versenytempóban még sokat kell tanulnia Hamiltontól. Ugyanúgy mint amikor Valtteri volt a csapattársa, Hamilton verhetetlen volt a versenyeken.

Montoya szót ejtett arról is, hogy Hamilton számára milyen motivációt jelent, hogy megpróbálta visszahozni az autót egy kilátástalannak tűnő helyzetből Spanyolországban, 103 futamgyőzelem és 7 vb cím után.

„Gondolj bele, az első körben ütközöl, megteszel egy teljes kört gumihibával, rosszul sikerül a kerékcsere, mert nem tudták betenni az emelőt az autó alá. Azt hinnénk, hogy sérült az első szárnyvéglap. Tehát úgy kezdted el a versenyt, hogy van 60-70 másodperc hátrányod az élen állóval szemben. Ilyenkor az merül fel, hogy hogyan lehet pontot szerezni a versenyen?”

„Ha Lewis szemszögéből nézzük megértem őt, mert ahhoz szokott hozzá, hogy a futamgyőzelmekért vannak versenyben. Ezek után nehéz elfogadni, hogy a 8-10. helyért vagy harcban. A csapat azonban helyesen döntött, hogy azt mondták neki, hogy folytassa, ő megtette. Jó volt látni azt, hogy végig küzdött."

Videók