Rosberg: Régóta érett a Mercedes sikere

Rosberg rajt-cél győzelmet aratva nyert Kínában, első pole-pozíciója után pályafutása során először állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A Mercedes gyári alakulata 1955 után gyűjtött be újra futamgyőzelmet.


Nico Rosberg: Hihetetlen érzés, rendkívül boldog vagyok. Nagyon régóta érett ez a győzelem, amire már több mint két éve vártunk. Sokat fejlődtünk, köszönöm a csapatnak, sokat dolgozott mindenki ezért győzelemért. Sikerült az autó beállításai annyit javítani, hogy az első két futam szenvedése után már nem csak az időmérőn, hanem a futamon is versenyképes. Édesapám is bizonyára nagyon örül eredményemnek.

Jenson Button: Jól csíptem el a rajtot, ami fontos, ha az időmérő nem sikerül olyan jól. Nagyon jó volt a versenytempónk, elsősorban a keményebb gumin. Aztán az utolsó kerékcserénél sokat vesztettem, amit rendkívül sajnálok, mert ezután három-négy autóval is versenyeznem kellett. Összességében remek előzésekkel, élvezetes verseny volt. Jó ilyen sok pontot gyűjteni.

Lewis Hamilton: Tudtuk, hogy Nico nagyon gyors, fantasztikusan vezetett. Nem lehetett utolérni. Magam részéről örülök a dobogónak. Jó taktikával, kiváló csapatmunkával ez volt az évben a legjobb futamon, amin rengeteg előzés történt. Különösen izgalmas harcok alakultak ki a hajrában, például Vettel-lel, akit végül a jobb állapotú gumik miatt sikerült megelőznöm.

Videók