Rázókő: Hová tűnt Palik László?

Átkerül az F1 közvetítése az m1-re, mint korábban már megírtuk, múlt héten azonban kihirdette az új stábot a szerkesztőség. Úgy tűnik az RTL Klubos szakemberekkel továbbra is találkozhatunk.


Nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be az MTVA még múlt csütörtökön, hogy az idei futamokat, miután a közvetítési jogokat négy évre megvásárolta, Mezei Dániel és Wéber Gábor kettős kommentálásában szurkolhatjuk végig.

Rajtuk kívül az F1-es stáb tagja lesz, a szintén korábbi RTL Klubos Wéber mellett az egykori csatornatárs Szujó Zoltán is, aki továbbra is helyszíni riporterként dolgozik majd az egyes nagydíjakon. Mellette azonban Bende Adrienn is F1-es riporterként számol majd be a különböző futamok történéseiről. Újdonság lesz, hogy a kommentátorok a helyszínről közvetítik az eseményeket, valamint, hogy élő kapcsolás is lesz a boxutcából, miután a Forma-1 televíziós jogainak tulajdonosa engedélyt adott mindehhez. Ez még továbbszínesítheti a műsort, erre ráadásul a magyar közvetítések történetében még nem volt példa.

A nagydíjak sugárzásakor stúdióvendégként továbbra is számítanak Szabó Róbertre, az Autó-Motor főszerkesztőjére, de mellette körforgásszerűen többek közt még Baumgartner Zsolt, az egyetlen magyar F1-es pontot szerző versenyző is szerepel majd a meghívottak között. A felvezető műsorok között lesz még az m1-en Magyar Nemzeti Autósport Magazin és egy Boxutca című műsor is.

A Magyar Televízió közvetítése mellett összeállításokat láthatunk, illetve hallhatunk majd a Forma 1-ről a Duna TV-n, valamint többek közt Bera Emese tolmácsolásában a Kossuth és Petőfi Rádióban. Az F1 tíz RTL Klubos év után tér vissza a közszolgálati televízióra. Korábban huszonöt évig az MTV sugározta a Forma-1 futamait, az elsőt 1976. augusztus 15-én, az akkori osztrák versenyen Dávid Sándor és Knézy Jenő volt a kommentátor.

Március 17-étől, így újra az MTV tálalja majd a Forma 1-et, a modern kor technikájának és látványának megfelelő stúdióban, ezt ígéri Riskó Géza. Az MTVA sportfőszerkesztője azonban azt hangsúlyozta, hogy igyekeznek minden bulváros megnyilvánulást mellőzni a közvetítésben és a felvezető műsorokban is, ahogy az Origonak fogalmazott, nem sikító hangon, nem bulvarisztikus elemekkel próbálnak eljutni a nézőkhöz. A közvetítéseket nagyfelbontásban, Full HD minőségben láthatjuk majd.

A szerkesztő véleménye: Hová tűnt Palik László – tettem fel a költői kérdést, mindezt azért, mert egy kisebb fogadást buktam el azzal, hogy mégsem ő lesz a közszolgálati TV-n az F1 kommentátora. Mikor ugyanis kiderült, hogy átkerül az m1-re a Forma-1, biztosra vettem, hogy visszatér az eltűnt Palik. Az MTVA sportfőszerkesztője múlt héten azonban pontot tett a fogadásom végére, kifejtette ugyanis, hogy nem is tervezték Palik szerepeltetését, mivel új úton kíván elindulni az F1-ben a tévé.

Nos, igaza is van Riskó Gézának, bár a 90-es évek Palikját gondolom, rengetegen szívesen hallanák újra, nem úgy az elbulvárosodott újkorit, aki folyamatosan (Czollner) „Gyulámat” osztotta a közvetítés alatt. Gyulánk pedig általában nem nagyon tudta megvédeni álláspontjait. Mindez ráadásul jelentős részét tették ki korábban egy-egy futamnak, de ettől illetve bulváros elemektől szerencsére megszabadulunk, ami valljuk be, sokunkat idegesített, nem egy barátom emiatt inkább külföldi csatornákon nézte a versenyeket. Igaz, ez némileg javult, miután Wéber vagy később Walter Csaba autóversenyző ült be Palik helyére. (Ezzel persze nem a földön fekvőkben szeretnék még egyet belerúgni.) Ezenfelül a futam közbeni reklámok beiktatása is mindig okozott egy-egy kellemetlen pillanatot a versenyek közben.

A búcsúzókkal szemben viszont az elmúlt tíz évben megismert szakemberekre – Szabó Róbert, Szujó Zoltán, Wéber Gábor – igényt tart az MTVA sportszerkesztősége is, ami egy remek húzás. Tekintve, hogy megújul a hazai közvetítés, amellett, hogy a megszokott arcai közül is többen maradnak. Így ismerős is lesz, meg nem is, ami egyrészt vonzza a régi közvetítés híveit is, ahogy az újításokat igénylőkét szintén. Ráadásul mellettük újdonságként női riporter is bekapcsolódik a helyszíni tudósításokba, igaz Bende Adrienn – biztosan inkább, de lehet, hogy rám cáfol – a hangulatról, a pilótákról számol majd be, míg Szujó főleg a technikai részletekről, újításokról beszél majd.

Összességében, szerintem, kedvező változáson megy át az F1 közvetítése, még akkor is, ha, tegyük hozzá, elképesztő állami összegeket felemészt az újítás, a jog megvásárlása, a közvetítés valamint a helyszínekre való utazás. Most már csak egy izgalmas idény kell.

 

Videók