Raikkönen: továbbra is pisilek a kertembe, ha kell, hát kell

A jégember ezúttal is hozta a formáját egy interjúban.


Mókásnak tűnő kijelentést tett Kimi Raikkönen egy nemrég adott interjújában.

A 2022-ben visszavonuló legendával a Bild újságírója ült le egy hosszabb beszélgetésre, amiben szóba került az életrajzi könyvében megemlített kertben való pisilés is. Raikkönen a könyvében elmesélte, hogy a szülei házában nem volt WC, így gyerekként gyakran a kertjük végébe végezte el a dolgát. Erre kérdezett most rá tőle a riporter, Kimi azonban teljes természetességgel beszélt a dologról. Kijelentette mai napig előfordul, hogy a kertjében pisil.

„Nálam ez normális. Nem tudom a pontosan a napját, mikor volt erre utoljára példa, de nem volt olyan régen. Gyerekkoromban nem volt wc a szüleim házában. Hova kellene pisilni? Természetesen továbbra is ezt csinálom. Nincs vele gondom. Ha kell, hát kell” – jelentette ki.

A szó aztán a komolyabb témákra terelődött, így a finn beszélt arról, hogy hiányozni fog-e neki a száguldó cirkusz és arról is, mivel tölti majd a hirtelen jött szabadidőt.

„Csak az idő fogja megmondani, hiányozni fog-e. Amit már most tudok, hogy a vezetés az egyetlen dolog, amit szerettem benne. Lehet, hogy soha többé nem teszem be a lábam a boxba."

"A Forma-1 sosem volt az életem. Mindig voltak dolgok, amik fontosabbak voltak számomra. Semmi sem fog változtatni ezen. Nem azért álltam meg, mert nem volt erőm, hanem azért, mert jobb dolgom is van, mint repülőn ülni és szállodákban megszállni” – mondta el a Forma-1-hez fűződő viszonyáról, majd hozzátette nagy tervei még nincsenek a „nyugdíjas” éveire, de lehet, hogy a gyerekek kedvéért beszerez egy kutyát.

Karrierjével kapcsolatban felmerült az is, hogy kinek a tanácsai befolyásolták, ő azonban elmondta, a saját útját szerette járni.

„Sokan próbáltak már tanácsot adni, de nem hallgattam rájuk. Mindig tettem a dolgom, és nem bántam meg. Újra megtenném az egészet. Mindenkinek magának kell tudnia, mi a legjobb az élete számára. Még a főnök sem diktálhat neked.”

Végezetül nem maradt ki a klasszikus kérdés, hogy legendának tartja-e magát.

„Az emberek ezt mondják. Engem ez nem érdekel. Tudom, hogy ki vagyok, Kimi vagyok.”

Forrás: sportbild.bild.de

Borítókép: instagram.com/kimimatiasraikkonen

Videók