Petrov a Marussiánál – orosz csapatnál orosz pilóta?

Marussia F1 néven szerepel idéntől a Virgin csapat, mely egyelőre úgy tűnik, Timo Glock mellett egy újonccal, Charles Pic-kel áll majd rajthoz, ám Vitalij Petrov is esélyes az istálló egyik ülésére.


A Virgin Racing a 2011-es szezont az utolsó helyen zárta, egyetlen egy pontot sem tudott bezsebelni a már tavaly is orosz licensszel szereplő együttes, mely Timo Glockkal és Jerome d'Ambrosioval versenyzett. Az istálló idén már Marussia F1 Team néven szerepel majd az autóverseny királykategóriájában, a főszponzor Virgin helyét ugyanis átvette az orosz autógyár. Ezt követően kérte a lehetőséget a csapat a névváltoztatásra, melyet már novemberben megadott a Nemzetközi Automobil Szövetség Forma 1-es Bizottsága. Így az alakulat Marussia nevet viseli majd a 63. világbajnoki sorozatban.


Jelenleg úgy tűnik, hogy a csapat Timo Glockkal és Charles Pic-kel áll majd rajhoz a márciusban kezdődő versenyidényben, melyben komolyabb előrelépést vár az istálló, éppen ezért csábította át a Renault F1-től a korábbi főtervezőt, Pat Symonds-t. Timo Glock a csapat Forma 1-es szereplésének kezdetétől versenyzője az alakulatnak, míg a francia Charles Pic tavaly novemberben Abu Dzabiban tesztelte a Virgin versenygépét. A Marussia egyébként a Brazil Nagydíjon jelentette be új pilótafelállását, ezzel azonban még elképzelhető, hogy nincs lezárva a versenyzők kérdése, ugyanis Vitalij Petrov, a mezőny egyetlen orosz pilótája állás nélkül maradt, a hatalmas orosz tőkének köszönhetően pedig támogatói kérésre még akár szóba jöhet a neve az egykori Virginnél. A csapat háza tájáról érkező híresztelések szerint a főtámogató szeretné, hogyha az idén tizedikként záró volt Renault-os orosz a Marussia csapatánál versenyezne. A pletykák alapján ráadásul ezzel nem is az újonc francia, hanem a már gyakorlott, 2014-ig szerződéssel rendelkező német versenyző kerülhetne parkolópályára.

Videók