Forma-1: Hamilton nyert Monzában

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, amelyen csapattársa, az összetettben vezető német Nico Rosberg második lett, így 29-ről 22 pontra csökkent az előnye brit riválisával szemben.




A 2008-ban világbajnok Hamilton pályafutása 28., idei hatodik győzelmét aratta. A harmadik helyen Felipe Massa, a Williams brazil pilótája ért célba, aki legutóbb tavaly májusban a Spanyol Nagydíjon állhatott dobogóra.

A rajtnál az élről induló Hamilton beragadt, emiatt visszaesett a negyedik helyre, így a második pozícióból kezdő Rosberg állt az élre. A brit pilóta hamar felküzdötte magát csapattársa mögé. Rosberg a verseny elején egyszer elrontotta a célegyenes utáni sikánt, de ezt a hibát még megúszta, azonban amikor a 28. körben másodszor is elmérte a féktávolságot ugyanott, akkor már Hamilton mögé került. Ettől kezdve Hamilton biztosan őrizte éllovas pozícióját, amely így nem forgott veszélyben.

A Ferrari kétszeres világbajnok pilótája, Fernando Alonso 28 futam után először nem ért célba, mivel műszaki hiba miatt a 29. körben kénytelen volt feladni a viadalt. A spanyol versenyző emiatt a pontversenyben a negyedikről visszaesett az ötödik helyre, mivel az ezúttal negyedik finn Valtteri Bottas (Williams) megelőzte őt. A harmadik helyen továbbra is az ausztrál Daniel Ricciardo áll, aki ötödik lett Monzában a Red Bulljával.

A címvédő és négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) hatodikként zárta az Olasz Nagydíjat.

A világbajnoki sorozat két hét múlva Szingapúrban folytatódik.

FORMA-1
Olasz Nagydíj, végeredmény (53 kör, 306,7 km, a pontszerzők)
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19:10.236 óra
 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 3.175 mp hátrány
 3. Felipe Massa (brazil, Williams) 25.026 mp h.
 4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 40.786 mp h.
 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 50.309 mp h.
 6. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 59.965 mp h.
 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:02.518 p h.
 8. Jenson Button (brit, McLaren) 1:03.063 p h.
 9. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:03.535 p h.
10. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:06.171 p h.
leggyorsabb kör: Hamilton 1:28.004
pole pozíció: Hamilton

Videók