Nem visz lágy gumikat a Pirelli Bahreinbe

Nem szállítja el a lágy gumikat a hétvégi Bahreini Nagydíjra a Pirelli, mivel ez a típusú keverék túl gyorsan kopik.


Az olasz cég szóvivője azt mondta, azért döntöttek így, mert az elmúlt hónapban rendezett malajziai GP-n a versenyzők és a csapatok egyaránt panaszkodtak a lágy keverékű abroncsok gyors kopására, a bahreini pálya pedig hasonló jellemzőkkel rendelkezik, mint a malajziai. A Pirelli ennek nyomán úgy határozott, hogy a hétvégi versenyre csak a közepes és a kemény keverékű gumikat biztosítja az istállóknak.

A lágy abroncsok használhatatlanságát jól szemléltette, hogy a vasárnapi Kínai Nagydíjon a győztes Fernando Alonso (Ferrari) volt az a pilóta, aki a legtöbb kört - pontosan hetet - tett meg ezzel a keverékkel, a többiek még ennél is kevesebb ideig tudtak megfelelő tempóval haladni a lágy gumikkal.

"A bahreini pályán használódnak el a gumik a leggyorsabban" - mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. "A magas páratartalom és a nagy hőség miatt előzetesen úgy látjuk, három boxkiállásnál kevesebbel nem lehet végigmenni a versenyen."

Videók