Nem felejtette el Hamilton, hogyan kell vezetni

A Red Bull csapatfőnöke szerint a hétszeres világbajnokot nem szabad leírni.


A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is kitart amellett, hogy Lewis Hamiltonnal továbbra is számolni kell a szezon előrehaladtával.

Az Emilia Romagna Nagydíjon a Red Bull az első két helyen végzett, míg Hamilton egyetlen pontot sem tudott szerezni. A hétszeres világbajnok pilóta a 13. helyen fejezte be a futamot.

A brit pilótának borzasztó hétvégéje volt, hiszen éppen, hogy csak bejutott a Q2-be az időmérő edzésen.

A Mercedes pilótája képtelen volt kihozni a legjobbat az autóból, amit Totto Wolff „alacsony sebességűnek” nevezett.

Christian Horner egyetért abban, hogy Hamilton továbbra is fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal.

„Nyilvánvalóan borzalmas hétvégéje volt, de egy hétszeres világbajnokról beszélünk. Nem felejtette el Hamilton, hogyan kell vezetni az elmúlt négy versenyen, előbb-utóbb biztosan megoldják a problémáikat, ekkor pedig komoly tényező lesz.”

Míg Hamilton a 13. helyen végzett, csapattársa George Russell a negyedik helyen ért célba, a hétvége legfelkapottabb jelenete az volt, amikor Hamiltont lekörözte Verstappen. A tavalyi szezonban még a vb címért egymás ellen küzdöttek, most pedig kék zászlóval a britnek integettek.

Horner így vélekedett erről: "Hamiltonnak nem volt jó hétvégéje, de mi a saját versenyünkre koncentráltunk, megpróbáltuk kihozni a legjobbat belőle."

Borítókép: GettyImages
Forrás: f1planet.com 

 

Videók