Nagyon komolyan elgondolkozik pilótáin az F1-es istálló

Lehet, hogy óriási változás jön!


 

A Haas csak a nyári szünet után foglalkozik a 2019-es pilótapárossal – jelentette ki Günther Steiner, aki azt is elhintette, sokan érdeklődnek az istálló iránt az idei jó teljesítmény miatt. Jelentkezőkből tehát nincs hiány, miattuk pedig inkább Romain Grosjean aggódhat…

 

Noha elkövettek néhány hiba, melyek miatt komoly pontokat veszítettek, a 2018-as szezon első felének egyik legpozitívabb meglepetését a Haas szállította, az amerikai csapat ugyanis harcban van a gyártok bajnokságának negyedik helyezéséért. Nem meglepő tehát, hogy egyre több pilóta (valamint pilóta menedzsere) érdeklődik a csapat iránt.

Ami a jelenlegi párost illeti, Kevin Magnussen és Romain Grosjean közül idén az előbbi teljesít jobban, akinek emiatt minden valószínűség szerint 2019-ben is helye lesz a csapatnál, ahol egyébként ő is remekül érzi magát – főnöke szerint ez is hozzájárult formajavulásához.

„Ezért nagy köszönettel tartozunk Gene Haasnak” – jelentette ki a csapatvezető, Günther Steiner, utalva arra, hogy az istálló tulajdonosa sokkal otthonosabb körülményeket teremtett Magnussen számára, mint a dán előző csapatai, a McLaren és a Renault. „Gene mindig ad elég teret az embereknek arra, hogy cselekedjenek és gondolkodjanak. Ez pedig nagyon nagy segítséget jelent Kevinnek” – hangsúlyozta Steiner.
 
A csapattárs ezzel szemben pályafutása egyik legrosszabb félévét zárta: Grosjean több hibát is elkövetett, és ő maga is elismerte, javulnia kell, hogy megtartsa pozícióját. Steiner az ő jövőjéről egyelőre nem akart konkrétumokat mondani. „A kérdéssel a nyári szünet után foglalkozunk. Emberileg nagyon tisztelem Romaint. Ki vállalta volna a kockázatot három évvel ezelőtt, hogy csatlakozik hozzánk? Hitt bennünk, és hitt a projektben” – jegyezte meg diplomatikusan.

A kérdés persze adja magát, elég lesz-e a hűség ahhoz, hogy a francia megtarthassa versenyzői ülését, főleg most, hogy sok a jelentkező. „Nem mondanám, hogy keresgélnünk kell a pilótákat. Inkább minket keresnek fel. Sokan kíváncsiak arra, mire készülünk, de ez még nem jelent egyet azzal, hogy csatlakozni is akarnak hozzánk” – magyarázta a csapatfőnök.

Ami az érdeklődőket illeti, Sergio Pérezt több forrás is szóba hozta a Haasszal. Persze az ő esetében sok múlik azon, mi lesz a Force India jövője, és hogyan határoznak a pályafutását támogató szponzorok, akik egyébként komoly segítséget jelenthetnének az amerikai istállónak is, ahol a támogatók továbbra sem tolakszanak. Adott esetben szintén a Force Indiától érkezhet Esteban Ocon is, bár a Mercedes támogatottjával szemben valamilyen szinten elsőbbséget élvezhet a Ferrarié, Charles Leclerc, aki a hírek szerint szintén a lehetséges érkezők között van, a vörösök ugyanis bejuttathatják másik partnercsapatukhoz, ha Kimi Räikkönen szerződését ismét meghosszabbítják.

Videók