Miért kereste meg Sebastian Vettelt a Mercedes csapatfőnöke?

A négyszeres világbajnok német megerősítette, hogy beszéltek Toto Wolffal, miután megüresedett az egyik Mercedes ülés.


Sebastian Vettel megerősítette, hogy a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal szöveges üzeneteket váltottak, miután bejelentették Lewis Hamilton Ferrarihoz való csatlakozását.

A hétszeres F1-es világbajnok a következő szezontól a Scuderiához igazol, így George Russell mellett megüresedett egy hely a Mercedesnél.

Vettelt, aki a 2022-es szezon végén visszavonult a sportágtól, egykori riválisa lehetséges utódjaként emlegették, és a négyszeres bajnok a svájci Neue Zurcher Zeitungnak nyilatkozva Hamilton költözéséről kérdezték: „Meglepett ez a váltás. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem hívott fel, de rövid szöveges üzenetet váltottunk.”

„De egyelőre ez számomra nem kérdés, már csak azért sem, mert 36 évesen még mindig a világ összes ideje rendelkezésemre áll. Úgy gondolom, hogy sokat tanultam és megértettem ebben az egy évben, amikor nem versenyeztem. A másik oldalon lenni nagy hatással volt rám; rengeteg kérdés merült fel bennem. Egyelőre nincs aktív projektem" – jelentette ki a német.

Vettel az F1-ből való távozása óta nem tért vissza a versenyzéshez, saját mellékprojektjeire és családi életére koncentrál.

De amikor arról kérdezték, hogy egy esetleges visszatérésre az F1-be azonnal nemet mondana-e, Vettel azt felelte: „Nem, már akkor is azt mondtam, hogy ilyen értelemben nem lesz egyértelmű nem, mert úgy gondolom, hogy minden egy folyamat. Talán eljön majd egy pont, amikor azt mondom: Igen, szeretnék visszamenni - amikor mentálisan elrendezem, hogy hirtelen újra értelmet nyerjen."

De jelenleg nagyon jól megvagyok anélkül, hogy a Forma-1-ben versenyeznék, akkor nincs határozott nem, de határozott igen sem" - mondta Vettel.

Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjeként intett búcsút a sportágnak, egyelőre úgy néz ki, hogy örökre, de Fernando Alonso esetében is láthattuk, hogy soha nem lehet tudni mit tartogat a jövő.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Videók