Mick Shcumacher: A gyerekkori hősöm? Apám

A fiatal versenyző nagyon büszke az édesapjára.


Mick Schumacher legutóbbi mozzanatával igazán meghatotta a rajongóit.

A Forma-1 hivatalos Instagram oldalán nemrég megjelent egy poszt, amelyben a szerkesztők arra voltak kíváncsiak, követőiknek ki volt az F1-es hősük gyerekkorukban.

A poszthoz kis idő elteltével a hamarosan debütáló Mick Schumacher is hozzászólt, aki csak annyit írt: my dad, azaz az apám.

A rajongók rögtön felkapták a kommentet, és sokan válaszoltak Mick reakciójára, sőt olyanok is akadtak akik megosztották azt saját felületükön.

 


Schumacher édesapja 2013-ban szenvedett síbalesetet, amelyben a fejére mért ütés miatt megsérült az agya. állapotáról azóta szinte semmit nem tudni, még 8 évvel a baleset után is teljes a hírzárlat.

Mick korábban elmondta, hogy mindig is vágyott arra, hogy édesapjához és nagybátyjához hasonlóan ő is a száguldó cirkusz versenyzője lehessen. Álma megvalósítására már nem kell sokat várnia, hiszen a hamarosan rajtoló szezonban a Haas pilótájaként ő is ott lesz majd a rajtrácson.

Borítókép: GettyImages

 

Videók