Megvan Lewis Hamilton idei első pole-ja

A brit uralta az időmérőt.


A Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából a Stájer Nagydíjon.

Az időmérő edzés az esőzés miatt 46 perces késéssel indult, így a Q1 rajtjára 15:46-kor került sor.

A vizes pályán többen megcsúsztak, majd nem sokkal az első etap vége előtt Antonio Giovinazzi megprördült, és bár egy ideig úgy tűnt, hogy ki tud állni saját erőből a boxba, végül nem sikerült körbeautóznia a pályát. Ennek következtében 13 másodperccel a Q1 vége előtt piros zászlóval félbeszakították a kezdő felvonást. Ebben a szakaszban Lewis Hamiltoné volt a leggyorsabb mért kör.


Giovinazzi a falnak ütközött.

Fotó: Bryn Lennon/Getty Images

A második részben szintén a brit címvédő bizonyult a legjobbnak. A Ferrari pilótái az előző nagydíjhoz hasonlóan most is gyengélkedtek. A Q2-ben ezúttal is a 10. és a 11. helyet szerezték meg, igaz ezúttal Leclerc volt az, akinek búcsúznia kellett.


Leclerc nem jutott be a Q3-ba.

Fotó: Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Az időmérő edzés záró felvonását sokáig a Mercedes uralta, 3 perccel a vége előtt azonban Max Verstappen jobb időt ment, mint Lewis Hamilton. Így az utolsó percekben feladta a leckét a címvédőnek, aki állta a sarat és sikerült jobbat autóznia ellenfelénél. Verstappen még javíthatott volna, de a 3. szektorban megcsúszott. 

Az első rajtkockából így Lewis Hamilton indulhat, mellőle a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen rajtolhat majd. A második soron Carlos Sainz és Valteri Bottas osztozik.

A futam a tervek szerint vasárnap délután, 15:10-kor kezdődik majd.

Rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:
Esteban Ocon (francia, Renault)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

4. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

5. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

6. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
George Russell (brit, Williams)

7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

9. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Romain Grosjean (francia, Haas)

Borítókép: Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Videók