Mégsem óv a Mercedes, hivatalos a Japán Nagydíj végeredménye

A Mercedes panaszt tett Max Verstappen ellen a sportfelügyelő testületénél, amely vizsgálta a holland pilóta Lewis Hamiltonnal szemben mutatott védekezését a Forma-1-es Japán Nagydíjon. A brit pilóta azonban elhatárolódott az esettől, így a Marcedes is visszavonta panaszát


 

Hamilton az utolsó előtti körben támadást indított Verstappen ellen, a holland a féktávon a külsőről a belső ívre húzta az autóját, ami miatt Hamiltonnak a menekülőúton kellett bevennie a célegyenes előtti lassítót - írja a Nemzeti Sport.
 
Hamilton a verseny után azt mondta, nem foglalkozik már az esettel, a csapata mégis feljelentette a hollandot, akit meghallgat az Emanuele Pirrót is magába foglaló sportfelügyelő testület.
 
 
Verstappennel a verseny után Charlie Whiting FIA-versenyigazgató is beszélt, mert szerinte a  manőver nem volt sportszerű – annak ellenére, hogy a szabályoknak megfelelt.
 
Mivel Hamilton és Verstappen elhagyta Szuzukát, az FIA jelezte, a meghallgatás csak két hét múlva az Amerikai Nagydíj helyszínén lesz.
 
Hamilton egy Twitter-bejegyzésben elhatárolódott a Mercedes Verstappennel szemben tett feljelentésétől, erre a csapat visszavonta az óvását.
 
„Nem én kértem a vizsgálatot. Hallottam, hogy a csapat megtette, de meg is mondtam, hogy mi nem ezt tesszük. Mi bajnokok vagyunk, és továbblépünk. Ennyi” – írta Hamilton a Twitteren.
 

Videók