Max Verstappen szerint 3 forgatókönyv szerint alakulhat a szezon

A rajt előtt alig egy héttel a holland elárulta saját teóriáját.


Max Verstappen szerint a 2021-es Forma-1-es szezon végkimenetele három forgatókönyv szerint alakulhat.

A szezont megelőző háromnapos teszt alapján sokan úgy gondolják, hogy idén a Mercedes legnagyobb kihívója a Red Bull lehet, fedélzetén Max Verstappennel. A bahreini teszten Hamilton és Bottas is több problémával szembesült, ugyanakkor többen megjegyezték, szerintük a német csapat csak „altat”.

Többek között Max Verstappen is úgy vélekedett korábban, hogy a Mercedesek kevesebb energiát használtak fel a tesztek során, annak érdekében, hogy elrejtsék a valódi erejüket.

A holland a Ziggo Sportnak most úgy nyilatkozott, három eshetőséggel számol.

„Három lehetőség van. Az egyik, hogy az autónk erőteljes és domináns, és csak a csapattársam és köztem dől el a bajnoki cím sorsa. A második az, hogy nagyon közel vagyunk a Mercedeshez és minden versenyen nagy csata lesz köztünk.”

"És akkor még ott van az is, ami tavaly: hogy nagyon közel vagyunk a Mercedeshez, de nem elég közel, így csak néhány futamgyőzelemért lehetünk harcban."


Verstappen szerint nem szabad leírni a Mercedeseket.

Fotó: Hasan Bratic/picture alliance via Getty Images

Verstappen azt is kifejtette, nem tartja magát első számú esélyesnek.

„Természetesen megpróbálnak minket a favorit szerepében feltüntetni, mert jól mentek a dolgok. Ha ezek utána Mercedes sikerrel jár, azt fantasztikusnak mondják majd. Tavaly is megtették ezt néhányszor, amikor a pénteki edzésen azt harsogták, hogy a Red Bull erősnek tűnik, de legbelül már tudták, hogy ez nem így van és szombaton újra elől álltak.

„Egyáltalán nem tartom magam első számú esélyesnek a bajnoki címre. Továbbra is a Mercedest tekintem a leginkább favoritnak.”

Borítókép: Mark Thompson/Getty Images

Forrás: planetf1.com

Videók