Max Verstappen hamarabb visszavonulhat, mint azt mindannyian gondolnánk

Legalábbis Helmut Marko szerint még ez is előfordulhat.


Helmut Marko szerint a második világbajnoki címe felé száguldó Max Verstappen nem lesz ott, hogy a legtöbb bajnoki címért folyó versenybe beszálljon, mivel hamarabb abbahagyhatja, mint azt mindannyian gondolnánk.

Miután Verstappen egy kőkemény csatában tavaly megszerezte első világbajnoki címét, idén már a korona megtartása a cél. Jó úton is halad, hiszen 109 ponttal vezet Red Bull-os csapattársa, Sergio Perez és Charles Leclerc előtt, hét futammal a vége előtt. Felmerül a kérdés, hogy hány futamot fog még nyerni, mielőtt jelenlegi Red Bull-os szerződése 2028 végén lejár - összesen nyolc is lehet. Ez új rekordot jelentene, és felülmúlná a Lewis Hamilton és Michael Schumacher által közösen tartott jelenlegi hetet.

De ha ez nem így alakulna, ne várjuk azt, hogy a most 24 éves versenyző csak azért marad, hogy a rekordot kergesse. Verstappen 31 éves lesz, amikor lejár a Red Bull szerződése, és Marko úgy véli, nem számít, mennyi pénzt dob rá a csapat, ha akkor le akar lépni, le is fog.

„Több címet akarunk együtt nyerni. De kétlem, hogy addig fogjuk látni Maxot vezetni, amíg meg nem dönt minden rekordot. Megtehetné, de ő is az a fajta ember, aki összepakolja a cuccait és elmegy, amikor már nincs kedve hozzá. Nem számít, hogy mennyit ajánlasz neki, nem fog maradni. És ez hamarabb megtörténhet, mint azt mindannyian gondolnánk” – mondta Marko a Motorsport.com-nak.

A Red Bull motorsport-tanácsadója úgy véli, Verstappen teljesítménye bizonyítja, hogy igaza volt, amikor Ayrton Sennához hasonlította a pilótát, még akkor is, ha voltak, akik ezt túlzónak tartották.

„Maxnak nincs szüksége egy felépítési időszakra, hogy azonnal a határokon mozogjon. Egyből teljes gőzzel tud menni. Ez csak a hihetetlen természetes tehetsége. Ráadásul fantasztikusan tudja irányítani az autót, különösen akkor, amikor a határon autózik. Ezért is hasonlítottam őt Ayrton Sennához a korai éveiben. Jó barátom, Gerhard Berger akkoriban azt mondta, hogy ez az összehasonlítás erőltetett, de ma már nem cáfolja a Max és Senna közötti összehasonlítást."

Annak ellenére, hogy Verstappen még csak 24 éves, gyakran kérdezték tőle, hogy szerinte mikor fejezi be a pályafutását. A holland versenyző szerint talán akkor jön el ennek az ideje, amikor 2028-ban lejár a szerződése.

„Még nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni 2028 után. Lehet, hogy abbahagyom. 17 éves korom óta a Forma-1-ben vagyok. Ez hosszú idő volt. Rengeteg szezont teljesítettem az F1-ben."

De még ha hosszabbít is, a holland nem látja magát 40 évesen versenyezni, mint Fernando Alonso.

„Nem leszek már akkor itt. Nem látom magam 40 éves koromig versenyezni, legalábbis a Forma-1-ben. Más dolgokat is szeretnék csinálni. De még biztosan van néhány évem a Forma-1-ben."

Borítókép és fotók: Tóth Zsombor / Sport365

Videók