Massa utolsó esélye, de még bizonyíthat

A Ferrari csapatfőnöke szerint Massa tisztában van azzal, hogy létfontosságú versenyek következnek számára. A brazilnak bizonyítania kell, hogy továbbra is szüksége van rá a Scuderiának, máskülönben nem kap új szerződést.


Ahogy 2010-ben és 2011-ben, úgy idén sem tudta felvennie a versenyt Felipe Massa a ferraris csapattársával, Fernando Alonsóval. Miközben Alonso 164 pontjával vezeti a bajnoki tabellát, Massa eddig csupán 25 egységet gyűjtött, és egyre kétségesebb, hogy folytatni tudja-e karrierjét a csapatnál.

A Ferrari vezérkara támogatásról biztosította Massát, de egyre többször utaltak rá, hogy jelentősen javítania kell a teljesítményén, ha jövőre is maradni akar a csapatnál. Stefano Domenicali csapatfőnök úgy véli, a brazil tisztában van a helyzet súlyával.

"Úgy vélem, Felipe tudja, hogy mit kell tennie" - mondta az Autosportnak. "Tisztában van vele, hogy nagyon fontos versenyek állnak előtte versenyzőként, illetve a Ferrari csapatának tagjaként."

"A legjobb teljesítményt kell nyújtania, mert szükségünk van a tudására a volán mögött. Pontokra van szükségünk, hogy támadhassunk a konstruktőri bajnokság első helyéért, illetve pontokat vegyünk el másoktól az egyéni pontversenyben."

Massa a nyáron látszólag kezdett ráérezni az autóra, a Brit Nagydíjon például sikerült a negyedik helyen célba érnie, alig lemaradva Alonsótól.

Videók