Lewis Hamilton lehet a Forma-1 Tom Bradyje

Wolff reméli, hogy Hamilton több évet hosszabbít.


Toto Wolff, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke abban reménykedik, hogy több évre szóló szerződéshosszabbításban tudnak majd megállapodni a hétszeres vb-győztes brit versenyzőjükkel, Lewis Hamiltonnal.

A címvédő és az összetett pontversenyben most is az élen álló 36 éves sztár közben arról nyilatkozott, hogy ezúttal az augusztusi nyári szünet előtt már sor kerülhet az egyezségre közte és az istálló között.

"Nem szeretnénk minden évben abba a feszült helyzetbe kerülni, hogy miközben minden erőnkkel a versenyek megnyerésén dolgozunk, még tárgyalnunk is kelljen" - nyilatkozta Wolff.


Fotó: Clive Mason/Getty Images

A vasárnapi Spanyol Nagydíj megnyerése után Hamilton azt mondta, nem kell elsietniük semmit, de szerinte el kell kezdeniük a tárgyalásokat.

"Jó lenne megegyezni a nyári szünet előtt, mert akkor tiszta képet kapnánk a jövőt illetően" - nyilatkozta a brit sztár, akinek az idei évre szóló szerződését csupán februárban sikerült aláírni. "Nem szeretnénk hasonló helyzetbe kerülni, az én téli pihenésemet megzavarta, és szerintem Totónak sem segített. Olyan érzés volt, mintha nem is lett volna téli szünetünk" - fogalmazott Hamilton, aki 2013 óta versenyez a Mercedesnél, amellyel hat egyéni vb-címet nyert.

Wolff szerint a címvédő akár 40 éves kora felett is versenyezhet még a Forma-1-ben, ha "továbbra is figyel magára mentálisan és fizikálisan.” „Nézzék meg Tom Bradyt, 43 éves és még mindig a pályán van" - hozott példát az amerikaifutballból Wolff. A múlt hétvégén pályafutása 100. pole pozícióját és 98. futamgyőzelmét elérő Hamilton négy verseny után 14 pontos előnnyel vezet az összetettben a holland Max Verstappen (Red Bull) előtt. A szezon két hét múlva, Monacóban folytatódik.

Borítókép: Xavier Bonilla - Pool/Mike Ehrmann/Getty Images

Videók