Lewis Hamilton az év végén nyugdíjba vonulhat

Több egykori pilóta is úgy gondolja, ez a brit utolsó éve a száguldó cirkuszban.


Többen is azt állítják, Lewis Hamilton karrierje a végéhez közeledik.

Bár a hétszeres világbajnok a 2021-es szezonnyitón jelezte, idén is versenybe száll majd a világbajnoki címért, az tény, hogy szerződését mindössze egy évre hosszabbították meg. Ezen kívül az is a brit maradása ellen szól, hogy 2022-től új szabályok vonatkoznak majd a mezőnyre.

Zack Brown nemrég azt jósolta, hogy a következő évben Max Verstappen és George Russel lesz majd a Mercedes két pilótája, mivel Hamilton nyugdíjba vonul a nyolcadik világbajnoki címének megszerzését követően.

Még a pilóta édesapja, Anthony Hamilton is arról beszélt korábban, hogy a hétszeres világbajnok új kihívásokra vágyik, az élet másik területén.

Ezúttal a száguldó cirkusz két egykori pilótája foglalt állást a kérdésben.

Mark Webber egyetért azzal az elmélettel, miszerint Hamilton karrierje a végéhez közeledik.

„Lewis határozottan a célegyenesben van” – mondta Webber az On The Marbles podcastnek.

„Nem kérdéses, nagyon merésznek kell lenned ahhoz, hogy azt állítsd, még három évig versenyezni fog. Kettőig talán. Egyig biztosan. Akkor nagy az esély arra, hogy visszavonuljon. Ennek több értelme lehet, hiszen 2022-től új szabályok lesznek.”

David Coulthard szintén úgy véli, esélyes a brit távozása.

„Azt hiszem ez lehetséges. Az egyéves szerződés mutatja, hogy az elkötelezettség mindkét részről hiányzik. Mondhatni, nyitva hagyja a dolgokat. Kíváncsi vagyok, vajon most elkezdi-e nem szeretni a Forma-1 bizonyos részeit” – fejtette ki.

Forrás: marca.com

Borítókép: Mark Thompson/Getty Images

Videók