Lelebbentették a fátylat az új F1-csapat sztárpilótájáról

Kedden a csapat észak-karolinai bázisán a helyi idő szerint délelőtti órákban hivatalosan is bemutatkozott a Haas-istálló – és egyik 2016-os versenyzője, Romain Grosjean!


Hosszas találgatás és várakozás után végre kiderült, ki vezeti a következő szezonban az F1 színpadán a Beatrice-Lola 1986-os szereplése óta első amerikai csapatként feltűnő Haas-istálló jövő évi autóját. A csapat kedden helyi idő szerint 11 órára várta a média képviselőit kannapolisi (USA, Észak-Karolina) főhadiszállásán, ahol aztán a tulajdonos, Gene Haas, a csapatfőnök, Günter Steiner társaságában Romain Grosjean lépett a színpadra – immáron a Haas egyenruhájában.

Grosjean a kérdésre, miért éppen a Haast választotta, elmondta: „Ezt a kérdést kellett föltennem magamnak is. Először a médiából hallottam erről a projektről pár éve, és fokozatosan egyre többet tudtam meg arról, amit Gene és Günther csinálnak. Teljesen más a hozzáállásuk, mint egy átlagos új F1-es csapatnak. Úgy vélem, egészen hamar sikeressé válhatnak. Az F1-ben senki sem arra törekszik, hogy utolsó legyen a rajtrácson, mindannyian pezsgőzni akarunk a dobogón. Tetszik az alapötlet, hogy együttműködnek a Ferrarival, tetszik, ahogy szépen lassan haladnak előre” – fogalmazott Grosjean.

A lotusos francia eddigi 78 futamán összesen tíz dobogós helyezést ünnepelhetett – az utolsót idén Spában. 2014-ben még abban a reményben vágott neki az idénynek, hogy – immáron a csapat vezéreként – folytathatja az arany-feketék előző két évben látott remeklését, ám a múlt éve a félretervezett autóval, a Renault gyengélkedésével és a pénzhiánnyal a szenvedésről szólt. És idén is alulteljesítenek várakozásaikhoz képest. Az idény során már többször is hangoztatta, cseppet sem tetszik neki, hogy csapata pénzügyi problémái miatt leállt a fejlesztésekkel, ráadásul rendszeresen félreállítja őt a pénteki első szabadedzéseken – ezen tényezők döntő szerepet játszottak csapatváltásában. Természetesen a Haas-csapat Ferrarival való együttműködése mellett.

„Romain az egyik legkomolyabb jelöltünk volt” – árulta el Gene Haas. „Már több éve az F1-ben szerepel, kiváló versenyzője a Lotusnak. Videón tanulmányoztuk a vezetési stílusát, és a leginkább az fogott meg benne, hogy szinte minden szezonjában pontokat szerzett. Nekünk pedig éppen ez az elsődleges célunk, hogy pontokat szerezzünk. Ő egy kocka a nagy kirakósban, és úgy vélem, sokat segíthet nekünk az autó fejlesztésében, a stratégiában, a pályán, az egész csapatunk működésében.”

Günther Steiner, a csapat vezetője hozzátette: „Tapasztalt versenyzőt akartunk, de olyat, aki még éhes a sikerre, aki még szeretne valami hosszú távúba kezdeni. Barcelonában kezdtem el tárgyalni Romain menedzsmentjével, és láttam az érdeklődést rajta. Sok versenyzővel beszéltem, és technikai szakemberekkel is, hogy megtudakoljam, mi a véleményük Romainról, hogy miként fejleszti az autót, mivel nagyon magas hegyet kell megmásznunk. Olyan embert kerestünk, aki jól tudja, mit csinál, és szerintem meg is találtuk. Elég agresszív még, ugyanakkor nem túl fiatal, nem tapasztalatlan, így már nem számíthatunk tőle újonchibákra, buta balesetekre. A legjobbat választottuk a rendelkezésünkre állók közül, és már nagyon várjuk, hogy együtt dolgozzunk vele.”

S hogy Grosjean mire számít első évében? „Minden év elején ez a kérdés. Nehéz rá válaszolni, csak akkor lehet mit mondani erről, ha már kipróbáltuk az autót. De azok alapján, amit eddig láttam, jók lehetünk. Ez is részét képezte a döntésemnek, és szerintem nagyon jó lenne szerezni pár pontot a szezon elején egy új amerikai csapattal. És nagyon komoly támogatást élvezünk” – tekintett előre bizakodva.

A Haas-istálló bejelentésével tehát újabb név került a helyére a 2016-os F1-es nevezési listán. A csapatnál ugyanakkor egy ülés még kiadó – a várakozások szerint ezt Esteban Gutiérrez kaphatja majd meg, ám az alakulat másik versenyzőjéről egyelőre nem árult el semmit.

Így fest a 2016-os mezőny jelen állás szerint:
Mercedes: Lewis Hamilton, Nico Rosberg
Red Bull: Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat
Williams: Felipe Massa, Valtteri Bottas
Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
McLaren: Fernando Alonso, Jenson Button (?)
Force India: Nico Hülkenberg, Sergio Pérez
Toro Rosso: Max Verstappen, Carlos Sainz
Lotus: Pastor Maldonado, ???
Manor: ???, ???
Sauber: Marcus Ericsson, Felipe Nasr
Haas: Romain Grosjean, ???

Videók