Leclerc reagált a pletykákra, miszerint elcserélnék Hamiltonra
Sem a Ferrarinak, sem pedig a Mercedesnek nem úgy indult a 2023-as idény, ahogy remélték.
Az olaszok hiába várták nagy reményekkel a bahreini futamot, Leclerc alatt kétszer is megadta magát a vezérlés, ezért már Jeddah-ban rajtbüntetést kell, hogy benyeljen.
A Mercedes pedig annak ellenére, hogy rengeteget fogadkoztak a tavalyi szezon kudarca után, idén is mellényúltak a fejlesztésekkel, így hátrányból kezdhetik a szezont.
A kudarcok nyomán a paddockban felröppent egy olyan pletyka, hogy Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t kicserélné a két istálló a szezont követően, ezzel felkavarva az állóvizet.
A híreszteléssel kapcsolatban megkérdezték Leclerc-t is, aki pontot tett a találgatások végére.
„Piros vagyok, azt hiszem, teljesen nyilvánvaló mennyire szeretem a Ferrarit. Itt akarok nyerni!”
„Nincs több mondanivalóm, remélem ez elég egyértelmű válasz volt.” – mondta a monacói.
Fotó: Eric Alonso/Getty Images
Címkék: lewis-hamilton, charles-leclerc, ferrari, mercedes, forma-1