Leclerc megnyerte az időmérőt, majd beleállt a falba

Ez meglepetésekkel tarkított időmérő volt.


A hazai környezetben versenyző Charles Leclerc, a Ferrari pilótája autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Leclerc pályafutása során nyolcadik alkalommal indulhat az élről, idén, illetve Monte-Carlóban először.

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen a második, a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas a harmadik helyről rajtolhat. A címvédő és hétszeres világbajnok, a pontversenyben jelenleg is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ezúttal csupán hetedik lett.
Az utolsó körben senki nem tudott javítani a pozícióján, mert Leclerc a szalagkorlátnak ütközött, ezért piros zászlóval véget vetettek az edzésnek.

A német Mick Schumacher nem tudott rajthoz állni az időmérőn, mert a délelőtti szabadedzésen komoly károk keletkeztek az autójában, amikor az egyik kanyarban megcsúszott és ugyancsak a szalagkorlátnak csapódott. A Haas pilótájra így az utolsó helyről indul majd a futamon.

A 78 körös Monacói Nagydíj, az idény ötödik futama vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

9. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)

Borítókép: Lars Baron/Getty Images

 

Videók