Lauda: "A Red Bull idén is legyőzhetetlen lesz!"

Niki Lauda, a Mercedes istálló igazgatója szerint a címvédő Red Bullt az idei világbajnoki sorozatban sem lehet majd legyőzni.


"A legutóbbi versenyen felzárkóztunk, ennek ellenére változatlanul azt mondom, a Red Bull a legerősebb csapat" - nyilatkozta az auto-motor-und-sport.de internetes szaklapnak a korábbi háromszoros vb-győztes, s hozzátette, szerinte a Mercedes ebben az évben semmiképp sem nyerhet vb-t.

A sorozat jövő hétvégén, a Belga Nagydíjjal folytatódik, s bár a legutóbbi futamot, a július végi Magyar Nagydíjat a Mercedes brit pilótája, az összetettben negyedik Lewis Hamilton nyerte meg, hátránya így is 48 pont a címvédő és a pontversenyben most is az élen álló Sebastian Vettellel (Red Bull) szemben.

Az összetettben a finn Kimi Räikkönen (Lotus) a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik. A Mercedes másik versenyzője, a hatodik Nico Rosberg 88 ponttal marad el Vetteltől, akit Lauda szerint "ebben a Red Bullban az idén senki sem verhet meg."

Videók