Lánykérésbe csöppent Sebastian Vettel a Hungaroringen

Kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen illusztris tanújuk volt életük nagy pillanatában.


Nem mindennapi eseményekbe csöppent Sebastian Vettel a Hungaroringen.

Hamarosan felbőgnek a motorok a hungaroringi versenypályán, az ország pedig napok óta versenylázban ég. Akadnak azonban olyan rajongók is, akiknek nem a kedvencük egy-egy látványos megmozdulása, vagy esetleges győzelme miatt válik örökre szóló élménnyé ez a versenyhétvége.

A Hungaroring a hivatalos oldalán számolt be, egy különleges lánykérésről, amelyre a versenypálya bejáratánál került sor.

A beszámoló szerint Dániel tervének Sebastian Vettel is részét képezte volna, ám a friss vőlegény olyannyira izgatott lett élete kérdésétől, hogy nem várta be a négyszeres bajnokot, és idő előtt letérdelt szerelme elé.

Az igen elhangzása után aztán a német világbajnok is megérkezett a helyszínre egy elektromos roller segítségével, majd viccelődve megkérdezte: nem fél nyolcról volt szó?

Ezt követően egy általa írt gratuláló levelet nyújtott át az újdonsült jegyeseknek, majd néhány közös fotóval tette még életreszólóbbá számukra az élményt.

Forrás és borítókép: hungaroring.hu

Videók