Komolyan kell venni a Ferrari fenyegetését

Bernie Ecclestone szerint az olasz istálló valóban kiszállhat.


Nem szabad félvállról venni a Ferrari kivonulással való fenyegetőzését, figyelmeztetett az F1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone.
 
Élesedik a szabályváltozásokról szóló vita, és a Ferrari megint farkast kiáltott. A múlt héten az FIA és a FOM ismertették a 2021-től életbe lépő új motorformula vázlatos terveit, ám az F1 nagy gyártói máris bőszen ellenállnak. Miközben a Mercedes és a Renault pusztán kritizál, a Ferrari máris egyértelművé tette, kiszáll a királykategóriából, ha kívánságait semmibe véve vezetnek be reformokat.
 
Sergio Marchionne egy múlt heti, befektetőkkel folytatott beszélgetése során dobta be a hasonló helyzetekben a vörösök és a Red Bull által is gyakran használt ütőkártyát. „Egyértelművé kell tennünk, hogy hacsak nem alakulnak úgy a körülmények, hogy azok jótékony hatással vannak a márkánkra, a piacra, és nem erősítik a Ferrari különleges pozícióját, akkor a Ferrari nem játszik tovább” – idézték a Scuderia elnökének szavait.
 
A Ferrari nem először fenyegetőzik az F1-ből történő kivonulással olyan szabálytervezet miatt, amely nincs ínyére. 2009-ben a csapatok szövetsége, a FOTA élén még az FIA akkori elnökét, Max Mosleyt is sikerült e módszerrel megbuktatniuk a költségplafon körüli vita során, a 2014-es motorformula bevezetése előtt pedig szintén e fenyegetőzéssel érték el, hogy az előzetesen tervezett négyhengeres turbómotorok helyett mégis inkább V6-os turbókat vezessenek be.
 
Akkoriban még Bernie Ecclestone irányította az F1-et, amelyben az engedményeinek köszönhetően egyre nagyobb befolyásra tettek szert a gyártók. Szerinte most is érdemes komolyan venni az olaszok kijelentéseit. „Ha nem nyerhetnek, akkor szabályváltozást kezdeményeznek. Ha pedig úgy érzik, hogy adott szabályok mellett csak szenvedni fognak, és nem éri meg rá költeni a pénzt, akkor távozni fognak” – nyilatkozta az Independentnek a már leváltott brit.
 
„Ők nem akarnak költségsapkát és semmi hasonlót. Költekezni akarnak, amennyire csak tehetik. Ha valaki nem költekezhet, akkor menjen. Ha csak három-négy csapat marad emiatt, akkor valamit tenni kell, de amíg ez nem történik meg, senki sem fog tenni semmit. Azok a csapatok ne is induljanak, akik azt mondák, nem engedhetik meg maguknak.”
 

Meglepő: itt lesz edző Paulo Sousa " NEMZETKÖZI FOCI › Olasz foci

A portugál szakembert a magyar válogatottal is szóba hozták.

Videók