Kína duplázhat

Két futamot is rendezhetnek Sanghajban.


A Forma-1-es világbajnokság irányítói felajánlották Kínának, hogy az idén a sanghaji pályán két nagydíjat is rendezzen, de döntés még nem született - tájékoztatta a helyi médiát a város sportirodája.

A Kínai Nagydíjra eredetileg április 19-én került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt későbbre halasztották. Az F1-et vezető Formula One Management (FOM) már korábban nyilvánosságra hozta a módosított versenynaptár első részét, benne nyolc európai futammal. Ennek megfelelően a szezon július 5-én Ausztriában kezdődik - a Hungaroringen július 19-én lesz a Magyar Nagydíj -, és az F1 irányítói abban bíznak, hogy 15-18 nagydíjat meg tudnak rendezni ebben az évben.

Hszu Pin, a sanghaji sportügyi igazgatóság vezetője a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta, a FOM felajánlotta két Forma-1-es futam megrendezésének a lehetőségét, döntést azonban még azért nem hoztak, mert vizsgálják a járványhelyzet alakulását.

A közép-kínai Vuhanból tavaly indult koronavírus mostanra világszerte több mint nyolcmillió embert fertőzött meg és Pekingből hétfőn 27 újabb esetet jelentettek, ez pedig felerősíti azokat az aggodalmakat, melyek szerint erős második hulláma várható a járványnak.


Kínában ismét nőtt a regisztrált esetek száma, így kivárnak a döntéssel.

Fotó: Ivan Abreu/Bloomberg via Getty Images

Kínában eddig nagyon óvatosak voltak a versenysport-események újraindításával, miközben a szomszédos Dél-Koreában, Japánban és Tajvanban a labdarúgó-bajnokságok és a baseball ligák is folytatódtak.


A kínai kosárlabda-bajnokság szombaton folytatódik két központban, nézők nélkül, az élvonalbeli futballbajnokság pedig júliusban kezdődhet, ha a szakemberek megfelelőnek ítélik az egészségügyi helyzetet.

A Forma-1-ben immár hét idei futamot véglegesen törölni kellett a világjárvány miatt, legutóbb múlt pénteken az azeri, a szingapúri és a japán versenyről derült ki, hogy biztosan nem tudják megrendezni ebben az évben.

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Videók