Kibuktak a Mercedesnél Rosbergre

Niki Lauda mellett a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is elfogadhatatlannak nevezte, hogy két versenyzőjük már a futam elején elütötte egymást a futamgyőzelem lehetőségétől.


A Lewis Hamilton által lerajtolt Nico Rosberg a második kör elején, a Le Combes-nál próbált márkatársa mellé kerülni, ám első szárnya összeért a másik Ezüstnyíl bal hátsó kerekével, defektet okozva Hamiltonnak.

„Elfogadhatatlan kockázatvállalás volt ez
– idézi a telesport.hu a rendkívül komor Wolff Sky Sportsnak adott nyilatkozatát. – Ez teljességgel elfogadhatatlan verseny volt számunkra, már a második körben ütközik a két versenyzőnk… hihetetlen!”

„Forrnak az indulatok, de van egy szabályunk, és ez az, hogy ne ütközzetek össze. Ma ez megtörtént, nem a verseny végén, a második körben! Nem próbálhatsz előzni már a második körben a fogaid közé szorított késsel, hogy kár legyen okozva mindkét autóban! Ez most egy döntő pillanat a kettejük csatájában és a csapat számára is. Lewis nagyon maga alatt van. Kint tartottuk még egy ideig a sérült autójával. Gyorsan vissza fog térni. Kezelni fogjuk a helyzetet”
– zárta gondolatát a mérges Wolff.

Videók