Keke Rosberg: Hamilton után Nicónak is lehet szerencséje

Jogtalannak tartja Keke Rosberg azt az érvelést, miszerint fia csak a szerencsének köszönheti bajnoki címét.


 

 

 
 
Eggyel kevesebb versenyt nyert Nico Rosberg idén, mint csapattársa, az időmérő edzéseken is alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, ám a végelszámolásnál mégis az ő neve mellett állt öttel több pont. E statisztika ellentmondásossága, Hamilton műszaki problémái miatt nincs mindenki meggyőződve arról, hogy a jobban teljesítő versenyző nyerte a bajnoki címet - írja az m4sport.hu.
 
Keke Rosberg szerint azonban aki puszta szerencsének tulajdonítja egy versenyző végső sikerét, az nem teljesen érti a sportág lényegét. Ő 1982-ben úgy lett bajnok, hogy abban a szezonban egyetlen versenyt nyert, ám úgy véli, világbajnokságot lehetetlenség nyerni szerencse nélkül – és ez Lewis Hamilton három bajnoki szezonjára is áll. „Lewis kétszer volt szerencsés, most miért ne lehetett volna egyszer Nico is az? Ha világbajnok akarsz lenni az F1-ben, nem lehetsz túl peches” – érvelt.
 
„Én 1982-ben egy futammal korábban, Monzában megnyerhettem volna a bajnokságot. Elég lett volna ötödikként célba érnem, de a hátsó szárnyam leesett. El tudják ezt képzelni? A sport ilyen. Vagy ott van Jenson törött felfüggesztése. Miért? Mert keményen ráhajtott a kerékvetőre. Szerencséje volt, hogy az autója nem tört ketté, de ő azt mondja: ó, rossz autó. A versenyzők természete már csak ilyen” – utalt arra, hogy Hamilton is balszerencséjének tudja be vereségét.
 
A verseny után egyébként Nico Rosberget megkérdezték arról, nem érzi-e úgy, hogy a szerencse fölemlegetésével kevesebb tiszteletet kap, mint amennyit megérdemelne. „Én nem az elismerésekért versenyzem, hanem azért, hogy világbajnok legyek. És ezt most elértem. Megvalósult a gyerekkori álmom, világbajnok lettem, ez érdekel, és az ünneplés” – jelentette ki.
 
Idősebb Rosberg „a valaha volt legnehezebben kivívott bajnoki sikerként” jellemezte fia győzelmét. Elmondása szerint ő is nehezen viselte az utolsó köröket. „Azt mondanám, viszonylag könnyű volt, egészen az utolsó két körig, amikor azt gondoltam, valami olyasmit látunk, amit nem akarunk látni. De szerencsére nem így lett.”
 
Rosberg amondó, fia idén annak is köszönhetően vált jobb versenyzővé, hogy megszületett kislánya, aki feleségével együtt biztos hátteret jelentett számára a megterhelő szezonban. „Egy boldog ember jobban teljesít, mint egy boldogtalan. Igen, ennek köszönhetően javult a teljesítménye” – mondta.
 
Végül a fiának adott egyszerű, nem túl szakmai tanácsairól is ejtett szót. „Nehéz ez. Valamit mondanod kell. De mit? Ne pördülj meg az első kanyarban. Próbálsz jó hangulatot fenntartani, és élvezni. Ezt a sportágat élvezni kell. A nyomásnak mindig kisebbnek kell lennie, mint az élvezetnek” – mutatott rá a titok nyitjára.
 

Videók