Japán Nagydíj: Rosberg nyerte az időmérőt

Nico Rosberg megszerezte idei nyolcadik, pályafutása tizenharmadik pole pozícióját, legyőzve a második helyen végző csapattársát, a világbajnokságot vezető Lewis Hamiltont. A harmadik helyen a Williams fiatal finn reménysége, Valtteri Bottas végzett.




A Mercedesnek épp idejében sikerült összeraknia Hamilton harmadik edzésen összetört autóját az időmérőre, és az angol ezt azzal hálálta meg, hogy azonnal az élen nyitott – 0,06 másodperccel Rosberg előtt. Hasonlóan szép munkát végeztek a szerelők Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen délelőtt lerobbanó Red Buljával, illetve Ferrarijával is – a négyszeres világbajnok ugyanakkor (csapattársával, Daniel Ricciardóval együtt) kis híján kiesett, amikor nem voltak hajlandók feltenni a lágyabbik keveréket az első etap utolsó perceiben. A kiscsapatok pilótáin kívül ekkor végül a két lotusos, Pastor Maldonado és Romain Grosjean, búcsúzott - olvasható a telesport.hu-n.

A második szakaszban fordult a kocka, és Rosberg végzett előrébb a két Ezüst Nyíl közül, ám alig 0,03 másodperccel. Meglepetésre nagyon megszenvedtek a továbbjutással a Red Bullok, különösen Vettel. Ricciardo a szélesen vett Degner 2 ellenére is hetedikként ment tovább, a német viszont egy hasonlóan apró hibákkal tűzdelt körrel csak a tizedik legjobb időt futotta. A kiesőzónába a két Toro Rosso, a két Force India és a két Sauber került – a force indiás Nico Hülkenberg nagyon közel volt a Q3-hoz, ám elfékezte a sikánt. A német frusztráltan csapott a kormányra a köre végén.

A szétlövésben az első gyorskörén Rosberg is elhibázta a sikánt, ennek ellenére méretes előnyre tett szert a hajtűben még nagyobbat bakizó Hamilton előtt. Második nekifutásra már mindketten végig az ideális íven maradtak, javultak is, és bár a 44-es kocsi faragott a hátrányából, ahhoz nem eleget, hogy átvegye az első helyet.

A Mercedes tehát kisajátította az első sort, a második pedig a Williamseké lett. Alonso a tőle már szinte megszokott ötödik rajtkockát szerezte meg, miután a Red Bullok a záró etap idejére sem „támadtak fel” igazán.

Egyelőre úgy tűnik, hogy bár egyre romlik az időjárás-előrejelzés – egyes jelentések szerint a közeledő tájfun Szuzuka fölé érve válhat a legerősebbé és akár telibe is kaphatja a pályát nem sokkal a leintés után – a futam továbbra is eredeti időpontjában, közép-európai idő szerint reggel 8 órás kezdettel kerül megrendezésre.

FORMA-1
A Japán Nagydíj időmérő edzésének végeredménye
1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:32,506
2. Lewis Hamilton( Mercedes) 1:32,703 +0.197
3. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 1:33,128 +0.622
4. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:33,527 +1.021
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:33,740 +1.234
6. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:34,075 +1.569
7. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:34,242 +1.736
8. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:34,317 +1.811
9. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:34,432 +1.926
10. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:34,542 +2.036
Q2
11. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:34,984
12. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:35,089
13. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:35,092
14. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:35,099
15. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:35,364
16. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:35,681
Q1
17. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:35,984
18. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1:36,813
19. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1:36,943
20. Kobajasi Kamui (Caterham-Renault) 1:37,015
21. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 1:37,481
22. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:35,917

Videók