Hamiltont nem érdekli az FIA: ez egészségügyi kérdés

Pedig próbálta betartani a szabályokat.


Lewis Hamiltont nem érdekli az újabb büntetése, mivel úgy véli, egészségügyi kérdés, hogy kiveszi-e a piercingjét.

A szezon elején az FIA felhívta a sportolók figyelmét az F1 szabályzatában már régóta szereplő szabályára, mely megtiltja a versenyzők számára, hogy ékszert viseljenek a pályán, és közölte, ezentúl szigorúan be fogják tartatni azt. A szigorítás ellen több pilóta is tiltakozott, közülük Lewis Hamilton is. A brit nem értett egyet a döntéssel és közölte, az orrában található piercinget nem tudja eltávolítani. Ezt követően haladékot kapott az ékszerei kiszedéséhez, Silverstone-ban pedig már azok nélkül jelent meg. A Szingapúri Nagydíj szabadedzésein azonban már ismét viselte az ékszert, ami miatt beidézték a felügyelőkhöz.

Hamilton az időmérő edzést követően elmagyarázta, mi áll az újbóli ékszerviselése hátterében.

„Sokat bajlódtam vele. Elfertőződött, de próbáltam megoldást találni” – magyarázta a planetf1.com szerint.

"Visszamentem a klinikára, és azt mondták, ez a legjobb módja annak, hogy meggyógyuljon."

Amikor arról kérdezték, van-e aggálya azzal kapcsolatban, hogy a stewardok mit gondolnak a sportszabályzat megsértéséről, Hamilton mosolygott.

„Számomra ez egészségügyi kérdés” – mondta.

"Szóval ez így fog maradni, és nekik kell foglalkozniuk vele."

Borítókép: Sport36/Tóth Zsombor

Videók