Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 10. 19. 16:41

Őszintén elmondta a véleményét a Mercedes pilótája.

Az F1-es versenyzők szerint ki van kövezve a királykategóriába vezető út Mick Schumacher előtt. Lewis Hamilton már csak a neve miatt is biztosra veszi érkezését, ám többen türelemre intik a németet és a közvéleményt is - vette észre az m4sport.hu.

 
Lewis Hamilton ennek ellenére inkább látja előnynek a Schumacher nevet, és biztos benne, hogy Mick előbb-utóbb az F1-ben fog kikötni. „Nem gondolnám, hogy a neve akadály lenne. Michael természetesen minden idők legjobbja, neki van a legtöbb bajnoki címe, ezért száz százalékig biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni egy Schumacher a Forma–1-be. Részben a neve miatt, de azért is, mert remek munkát végez” – nyilatkozta a címvédés előtt álló brit.
 
„Nyilvánvalóan nagyon tehetséges, ahogy az apja is volt. Pont úgy, mint Kekénél és Nicónál (Rosberg). És abban is biztos vagyok, hogy ha egyszer mondjuk Fernandónak (Alonso) is lesz gyereke, ő is be fog kerülni. Még az én gyerekem is eljutna a Forma–1-be, ha versenyezni akarna, már csak a neve miatt is. De nem, valójában ő jó munkát végez, és remek srác is. A múlt évben eltöltött pár hétvégét a csapatunknál, és nagyon figyelmes volt. Tehetséges, akár az apja, és nem gondolnám, hogy ez akadályt jelentene számára. A sportág szempontjából is nagyszerű lenne az érkezése.”

Legfrissebb híreink

23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zindane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények