Hamilton szerint érték már nagyobb kudarcok is őt korábban

Lewis Hamilton pontosan tudja, már nem a saját kezében van a sorsa a hátralévő két versenyen.


 
Lewis Hamilton elismerte, nagyobb esélye van az idei bajnoki vereségre, mint a sikerre, és az ezáltal jelentett csalódásra is felkészült már. Elmondása szerint azonban a 2007-esnél nagyobb kudarc úgysem érheti. Az előző két hétvége a várakozásról és a kötelező feladat teljesítéséről szólt Nico Rosberg számára, az interlagosi viszont az első olyan hétvége lesz, amelyen már a saját kezébe veheti a sorsát, és mindentől függetlenül kivívhatja a bajnoki sikert. 19 pontos előnyével nem kell mást tennie, mint megnyernie a Brazil Nagydíjat, és akkor Lewis Hamilton már bármit tehet, nem érheti őt utol.
 
„Nico számára ez most jól jön: most már az ő kezében van a sorsa. Ha nyer Brazíliában, korán bebiztosítja a bajnoki címét.  Így talán könnyebben boldogul a helyzettel, és kisebb is rajta a nyomás, mert tudja, hogy Abu-Dzabiban is lesz még egy esélye” – mutatott rá Toto Wolff. Bár nem mintha féltené őt a nyomástól. „Most is jól boldogult, Verstappen ellen is. Már többször láttuk az előző versenyeken, hogy Nico milyen jól bírja a nyomást.”
 
Rosberg helyzetét az teszi kényelmesebbé, hogy még Hamilton győzelmei esetén is elég lenne egy második és egy harmadik hely a végső győzelemhez. „Természetesen tudok erről. Klassz ez a helyzet, de én emiatt nem fogok változtatni a hozzáállásomon” – jelentette ki. „Ez azt jelenti, hogy kizárólag a brazíliai futamomra fogok koncentrálni, nyerni akarok, és semmi másra nem gondolni. Ez a módszer működik nálam a legjobban. Még mindig van hátra két verseny, ezeken bármi megtörténhet. Miért pazarolnék energiát arra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amikre nincs ráhatásom?
 
Belátja, már nem ő a favorit
 
Hamilton is hasonlóan gondolkodik, ám ő közben már elismeri, nincsenek túl jó esélyei. „Olyasmiért harcolok, amiről azt sem tudom, hogy egyáltalán elérhető-e. De ettől még a legutolsó pillanatig harcolni fogok. Lehet, hogy fájdalmas lesz, de az is, hogy nagyszerű. Föladni viszont semmiképp sem fogom” – ígérte. „Nem hiszem, hogy a vereségre fel lehet készülni. Nem tudok felkészülni a vereségre, de már megtapasztaltam, milyen. 2007-ben vesztettem, és abban is biztos vagyok, hogy ezúttal nem lenne olyan fájdalmas. Már vesztettem el versenyeket és bajnokságokat is a pályafutásom során, szóval nem lenne új tapasztalat.
 
Jelenleg abban a helyzetben vagyok, melyben tudom, nagyobb esély van arra, hogy veszítsek, mint arra, hogy nyerjek. Ezt nehéz lenyelni, de ez van. Tovább fogok lépni. Már így is van három bajnoki címem, és remélem, hogy jövőre nem lesz ennyi megbízhatósági problémám.” Olyan viszont még nem volt a csapattársával való párharcban, hogy Hamilton nem a tabella élén állva érkezett volna meg a szezonzáróra. „Ez új, de amióta a Forma–1-ben vagyok, megtanultam, hogy akár az utolsó pillanatban is a feje tetejére állhat minden.
 
A brit számára most az utóbbi időben mutatott kiváló formája jelenti a kapaszkodót. „Ezen a hétvégén jóval gyorsabb voltam, mint ő. Mást nem is tehetek: hozom a maximumot. A versenyen egy pillanatig sem kellett igazán gázt adnom, egyszerűen csak a célba vittem az autót. Próbáltam óvni a motort, és a kanyarok előtt mindig korán elvettem a lábam a gázról.
 
 
Rosberg nem titkolta, nem volt ellenszere. „Lewis egyszerűen jobb volt. Elfogadtam ezt.” Azt viszont nem ismeri el, hogy csapattársa mostanság jobb formában van nála – szerinte a mexikói hétvége csak amolyan kisiklás volt, mivel nem találta a megfelelő beállításokat. „Idén annyira hűvös volt, hogy az autó idegessé vált. Ez egy speciális helyzet volt. Az pedig nem lep meg, hogy Lewis erős volt. Egész évben ezt hangoztatom.
 
A brit egyik leggyengébb pályája következik
 
Az előző két Brazil Nagydíj a német diadalát hozta. Hamilton számára pedig rossz előjel, hogy Interlagosban eddigi 9 próbálkozásakor még egyszer sem sikerült nyernie, és dobogón is csak háromszor állt. „A McLarennel is volt rá esélyem, de Nico Hülkenberg kiütött. Tavaly pedig nagyon szoros volt Nicóval. A pole pozíciót egy váltási hiba miatt veszítettem el az emelkedőn való kigyorsításkor. A végén mindössze nyolc ezredmásodperc hiányzott. Talán harmadszori nekifutásra most sikerül” – utalt arra, hogy az elmúlt két évben a 2. helyen zárt.
 
Közben pedig némi „külső” segítségben is bízik. „Remélem, hogy Brazíliában rátesz még egy lapáttal a Red Bull. Ők közel vannak hozzánk, és sokszor a Ferrari is. Ezen a hétvégén sokszor közel voltak. Szóval mindenképpen izgalmas lesz.”
 

Videók