Hamilton nyerte az első szabadedzést, Räikkönen a Mercedes üldözője

Lewis Hamilton nyitotta a legjobban az év utolsó nagydíjhétvégéjét: a címvédő 0,1 másodperces előnnyel utasította maga mögé Nico Rosberget az abu-dzabi első szabadedzésen. Mögöttük a Fernando Alonsóval egyszer majdnem összekoccanó Kimi Räikkönen zárt.


 

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton több mint egy tizedmásodpercet adott mercedeses csapattársának, Nico Rosbergnek az Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzésén, amelyen az Ezüstnyilak ismét kisajátították az eredménylista első két helyét.

 
Az első körök után még a kissé puha fékpedálra többször is panaszkodó Rosbergnél volt a minimális előny, a körözés folyamán kormánycserét is végrehajtó Hamilton csak a tréning közepe táján vette át tőle a vezetést.
 
A brit címvédő ennek ellenére nem volt teljesen elégedett az autójával az edzés végén.
 
Hamiltonék mögött az idősebbik „repülő finn”, Kimi Räikkönen végzett a Ferrarival, akinek meg az energia-visszanyerő rendszerével támadt gondja egy rövid időre a gyakorlás derekán. A 2007-es világelső és az ötödik helyen záró csapattársa, a német Sebastian Vettel a Red Bull-os Danyiil Kvjatot fogták közre a mezőny elejében.
 
A szokásosnál kissé hűvösebb időben zajló gyakorláson hagyományosan gyengén kezdtek viszont a Williamsek. Felipe Massa és az ezen a hétvégén beugró versenymérnökkel dolgozó Valtteri Bottas csak az utolsó negyedórában tudtak felzárkózni a legjobb tíz határára, közvetlenül a Lotust az idő javarészében egyedül képviselő Pastor Maldonado mögé.
 
 
 
 
A Renault-felvásárlás elhúzódó tárgyalásai miatt egyre komolyabb pénzügyi nehézségekkel küszködő középcsapat ugyanis olyan későn vehette csak át a garázsait, hogy az edzés kezdetéig alig végeztek az autók összeszerelésével – és amikor végül mégis, akkor már nem volt idő megjavítani a másik autó állítólagos műszaki hibáját. A Romain Grosjean helyét erre a tréningre átvevő Jolyon Palmer csak az utolsó tíz percben tudott pályára hajtani, a fiatal britnek azonban ezzel együtt is sikerült feljegyeznie az esemény egyetlen megpördülését, amikor a 18-as kanyarban elvesztette az uralmát az autója felett.
 
Maldonado egyébként végül a kilencedik legjobb időt futotta, ő és a Williamsek kiszorítva ezzel a legjobb tízből az eleinte remek időket futó Fernando Alonsót, aki az utolsó percekben a motorerő csökkenésére panaszkodott a McLaren-Hondája rádióján.
 
A leintés előtt Rosberg húzott még váratlanul a bokszba, gyaníthatóan egy bal hátsó lassú defekttel.
 
A szezonzáró programja a második szabadedzéssel folytatódik, magyar idő szerint 14 órától.

Videók