Hamilton: Nagyobb az előnyöm, mint amekkorának látszik!

Rosberg bár a második hely is elég lehet neki, meg szeretné nyerni a futamot!


 
Lewis Hamilton számára nagy téttel bírt a szombat délután. Az életben maradáshoz meg kellett szereznie az első rajtkockát és a háromszoros világbajnok meg is szerezte ezt, ám 2013 óta még egyszer sem sikerült legyőznie Nico Rosberget interlagosi időmérőn és versenyen. „Elég nagy tempókülönbségre van szükség ahhoz, hogy előzni tudj itt. Az elmúlt két évben ott voltam közvetlenül az előttem haladó autó mögött, de képtelenség volt előzni. Ezen a hétvégén minden a pozícióról szól, ezért a pole pozíció lesz a célom” – mondta még a kvalifikáció előtt.
 
Első célját elérte. Bár Rosberg a pálya közepéig apró előnyben volt vele szemben a Q3 utolsó körében, Hamilton két kanyart (7-es és 10-es) is szűkebben tudott venni csapattársánál, és gyakorlatilag ezzel, valamint jobb kigyorsításaival győzte le őt. „Nagyon jó hétvége volt ez eddig, most is minden egyes edzésrészben én voltam elöl, és minden egyes alkalommal sikerült tovább javítanom” – nyilatkozta elégedetten a Sky Sportsnak.
 
Nem felejtette el megjegyezni, hogy Rosberggel szembeni 0,102 másodperces előnye valójában több, mint amennyinek látszik. „Nem tudom, az emberekben tudatosult-e, hogy ez egy nagyon rövid pálya, és általában itt a legkisebbek a különbségek…
 
Az első szektorom a hétvégén eddig jó volt, de most rosszabb lett. De a középső és az utolsó szektorom nagyon erős volt. Próbáltam az első kanyarokra felmelegíteni a gumikat, emellett nagyon figyeltem a kanyarok kijáratára, mert a pálya nagyon hepehupás, a középső szektorban pedig igyekeztem nem túlzásba vinni és túlmelegíteni a gumikat” – mondta sikerének titkáról. A kérdésre, megállíthatja-e őt bármi is az újabb győzelem felé vezető úton, elmondta: „Remélem, hogy semmi. A lehető legjobban sikerült a felkészülésem, jónak érzem magam egész hétvégén. Bármilyen is lesz az idő, én felkészültem rá.
 
 
Nico Rosberg győzelemmel szeretné bebiztosítani a világbajnoki címét. „Egy biztos, izgalmas időmérő volt. Nagyon szoros az eredmény. Lewis egy hajszálnyival gyorsabb volt a végén, de az én köröm is rendben volt. Csak nem volt elég gyors! Egy nagyon pici hiányzott a végén. Idén többször láthattuk már, hogy nem mindig az nyeri a futamot, aki az első helyről rajtol, szóval továbbra is optimistán várom a versenyt. Meg akarom nyerni. Ami az időjárást illeti, nem azon gondolkodom, mit veszíthetek. Az autónk minden körülmény között jól működik. Teljesen mindegy, hogyan alakul az időjárás.
 
A harmadik rajtkockát kisebb meglepetésre megszerző Ferrari-pilóta, Kimi Raikönnen állítása szerint egy felemás körrel tudott odaérni a két Mercedes mögé. „Küszködtem egy kicsit az időmérőn, főleg a második szektor kanyarjaiban, és úgy érzem, az utolsó gyors köröm is átlagos volt. De úgy tűnik, ez most elég volt a harmadik helyhez. A Mercedes egy kicsit messze van tőlünk, és az első két kanyarban nehéz volt felmelegíteni a gumikat és a középső szektorral sem voltam elégedett. Viszont úgy látszik, ez most elég volt ehhez a rajthelyhez.
 
A Brazil Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 17:00-kor rajtol!

Videók