Hamilton megunta a "jófiú" szerepét?

A brit az utolsó szabadedzést követően a felügyelőknél kötött ki.


Lewis Hamiltont a Szingapúri Nagydíj utolsó szabadedzését követően behívták a stewardokhoz, mivel állítólag megsértette az FIA Nemzetközi Sportszabályzatának a védőruházat, sisakok és ékszerek viselését szabályozó cikkét.

A szezon elején az FIA felhívta a sportolók figyelmét az F1 szabályzatában már régóta szereplő szabályára, mely megtiltja a versenyzők számára, hogy ékszert viseljenek a pályán, és közölte, ezentúl szigorúan be fogják tartatni azt. A szigorítás ellen több pilóta is tiltakozott, közülük Lewis Hamilton is. A brit nem értett egyet a döntéssel és közölte, az orrában található piercinget nem tudja eltávolítani. Ezt követően haladékot kapott az ékszerei kiszedéséhez, Silverstone-ban pedig már azok nélkül jelent meg.

Most azonban úgy tűnik a hétszeres világbajnok megunta a jófiú szerepét, és ismét szabálysértést követett el. Szingapúrban Hamiltont azért idézték be a felügyelőkhöz az utolsó edzés után, mert állítólag megsértette az FIA Nemzetközi Sportkódex L függelékének III. fejezetét, amely az ékszerek viselésének mellőzésére vonatkozó cikket tartalmazza.

A nagydíjon készült fotókon jól látható volt, hogy Hamilton újra viselte az orrpiercingjét, így nagyon valószínű, hogy emiatt hívták a bírák elé. A szabály megsértése esetén az első három alkalommal pénzbírságot von maga után, a továbbiakban azonban a versenyt érintő döntés is születhet.

Borítókép: sport365/Tóth Zsombor

Videók