Hamilton indul a pole pozícióból

A hatszoros világbajnok nyerte az időmérőt Mugellóban.


A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerése felé tartó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Toszkán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

Az összetett pontversenyben is vezető 35 éves pilótának ez az idei hetedik, és pályafutása 95. pole pozíciója.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat, a harmadik rajtkocka pedig Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé lett.

A Ferrari F1-es történetének 1000. futamát a monacói Charles Leclerc az ötödik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a 14. pozícióból kezdheti majd meg a különleges festésű bíborvörös versenyautók volánja mögött.

A szakértők által is sokat kritizált thaiföldi Alexander Albon ezúttal jól teljesített a másik Red Bull-lal, csapattársa mellől, a negyedik kockából rajtolhat.

Az elmúlt hétvégén Monzában pályafutása első F1-es sikerét arató francia Pierre Gasly a 16. pozícióból vág neki a futamnak az Alpha Taurival.

Az 59 körös Toszkán Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
4. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Esteban Ocon (francia, Renault)
6. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
7. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
8. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
9. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
George Russell (brit, Williams)
10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

Borítókép: Bryn Lennon/Getty Images

Videók