Hamilton ideje vészesen fogy

Ki gondolta volna, hogy ez lesz? Hamilton pontos követelései a cikkben.


Lewis Hamilton szerződése a Mercedes Forma-1-es csapatával a múlt hét végén lejárt. Ennek eredményeként hivatalosan is szabadügynök, és már nem tagja a csapatnak.


Fotó: Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Miután a 2020-as Forma-1-es idény Abu-Dzabiban lezárult, a 2021-es szezonra a csapatok 20 helyből 19-et megerősítettek. Az egyetlen üres hely a Mercedes ülése, a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton nem hosszabbított még. A tárgyalások korántsem olyan egyszerűek, mint az sokan gondolnák. A felek nem tudnak megegyezni.

Érdekesség, hogy csapattársa, Valtteri Bottas szerződését már augusztus elején meghosszabbították egy évvel, aki mindössze kilenc futamot nyert, ami igen kevés Hamilton 42-éhez képest. A késleltetés csak még inkább beindítja a spekulációkat, hogy lehet jövőre nem látjuk a száguldó cirkuszban Lewis Hamiltont.


Fotó: Peter Fox/Getty Images

A legfrissebb jelentések szerint Daimler, a csapat egyharmados részvényi tulajdonosa elutasította Hamilton magasztos követeléseit. Ennek következtében jelenleg ott tartunk, hogy Hamilton szabadügynök, ugyanis a szerződése hivatalosa 2021. január 1-jén lejárt.

Úgy van: Lewis Hamilton hivatalosan már nem a Mercedes csapat tagja!

Természetesen ez még változhat, a tervezett szezonkezdés még mindig odébb van és addig akár meg is születhet a megállapodás. De ha végül, nem jutnak egyezségre, akkor a hétszeres világbajnok a következő idényben biztosan nem kap ülést a Forma-1-ben, mivel már nincs szabad hely.

Idő kérdése tehát és kiderül, hogy Hamilton aláírja-e a szerződést, vagy ideje komolyan mérlegelni annak a lehetőségét, hogy a Mercedes 2021-ben új csapattársat kell, hogy keressen Bottas számára. Állítólag február végéig, a barcelonai előszezoni tesztelésig kell a Mercedesnek megtalálnia a megoldást erre a problémára.

Íme tehát Hamilton négy pontja, avagy a követelései:

1., Először is Lewis Hamilton továbbra is a legjobban kereső pilóta akar lenni a Forma-1-ben és évente 35,5 millió fontot szeretne keresni.

2., A második kérése, hogy ha ismét megnyerik a bajnokságot, akkor 10%-nyi részesedést szeretne kapni a bajnoki címért járó bevételből. 2020 alapján ez körülbelül 13 millió fontot jelentene pluszba a brit pilótának.

3., Következő kérése már egyfajta karácsonyi utóajándék is lehetne, ugyanis szeretné, ha a Mercedes megajándékozná őt egy hamarosan kiadásra kerülő limitált példányszámú AMG One modellel, ami egy kétajtós kupé változatban készül el. Ebből a típusból mindössze 275 darab fog kiadásra kerülni, ami Forma-1-ből átvett technológiákat is alkalmazni fog. Bár a harmadik pont csak egy "autó", Hamilton nem véletlenül vetett rá szemet. A hibrid csúcsgép fejlesztésében maga is részt vett, a hiperautó értéke pedig közel 3M dollár, ami feltehetően csak nőni fog a limitáció miatt. Csak egy adat az AMG ONE tudásáról: gyorsulás 0-300, 11mp. 

4., Végül pedig szeretne olyan szerepet betölteni a csapaton belül, ami már túlmegy a versenyző pozícióján. Szeretné, ha az elektromos átmenetben lehetne kulcsszerepe a vállalat életében.



Hamiltonnak erre fáj a foga: a plug-in hibrid sportautó, amit egyszerűen csak ONE-nak nevezett el a gyártó.
Fotó: By Alexander Migl - Own work, CC BY-SA 4.0
 

Önmagában ezen igények egyike sem tűnik túl ésszerűtlennek. Csomagként azonban már elgondolkodtató, hogy ér-e ennyit egy pilóta, akinek minden bizonnyal már nincs sok éve hátra a sportágból.


Fotó: Michael/Twitter

Forrás: beyondtheflag.com és givemesport.com
Borítókép: Peter J Fox/Getty Images

Videók