Hamilton figyelmeztet: támadni fogunk

A brit szerint már nincs vesztenivalójuk.


Lewis Hamilton megfogadta, hogy ő és a Mercedes mindent meg tesz majd annak érdekében, hogy a mezőny elejét támadja.

Az Ezüstnyilak 2022-es szezonja nem egészen úgy sikerült, ahogy eltervezték, és az istálló pilótáinak még mindig nem sikerült megszerezniük az áhított futamgyőzelmet. Bár számukra a bajnokság megnyerése már elúszott, nem dőlnek hátra és az utolsó hat futamon is mindent megtesznek majd azért, hogy a második helyet megszerezzék.

„Az a célunk, hogy megpróbáljunk második helyet megszerezni a csapatnak, mert ez óriási hatással van mindenkire, aki visszatért a gyárba” – mondta Hamilton a Petronas egyik eseményen a hét elején Malajziában.

„Tehát a következő hat verseny csak a maximális támadásról szól, nincs vesztenivalónk, és pokolian fogunk küzdeni” – tette hozzá.

Természetesen továbbra is a Ferrari számít favoritnak a második hely megszerzésére, ám a szezon során több hibát is elkövetett a csapat. Amennyiben ezek megismétlődnek, az ajtót nyithat a Mercedes előtt.

Borítókép: sport365/Tóth Zsombor

Videók