Günther Steiner szerint Schumacher neve még mindig ott van a kalapban

Még nem dőlt el semmi.


Az elmúlt időszakban több hír is szólt arról, hogy Mick Schumacher helye a Forma-1-ben bizonytalanná vált. A Haas csapatfőnöke, Hünther Steiner nemrégiben azonban azt mondta, a német továbbra is szerepel a terveik közt.

Mick Schumacher szerződése a 2022-es szezon végén lejár a Haasszal, a német pilóta jövője kétséges, mivel az amerikai csapat több lehetőségből is választhat a következő idényre. Az üres ülésekre olyan versenyzők állnak sorban, mint Antonio Giovinazzi, vagy a McLarent nemrég elhagyó Daniel Ricciardo.

A fiatal helyzetét nehezíti, hogy bár az idei szezonban többször is sikerült neki a pontszerzés, két nagy balesetbe is belefutott, amellyel nem kis probléma elé állította csapatát.

Amennyiben a Haas két pilótáját összehasonlítjuk, jól láthatóaz is, hogy Schumacher némileg még le van maradva Kevin Magnussen mögött. Ennek ellenére a csapatfőnök Günther Steiner megerősítette, hogy ennek ellenére a német neve még mindig ott szerepel a kalapban.

„Várunk, mindent megvizsgálunk, és sokat beszélünk (Gene) Haas úrral erről” – mondta Steiner a Holland Nagydíj után.

„De nem hoztunk döntést. Nem adok dátumot a döntés meghozatalára, mert ez lesz a következő kérdése. Adunk magunknak időt. Amiben biztosak vagyunk, az az, hogy ne hozzunk gyorsan egy olyan döntést, amit jövőre megbánjuk. Szeretnénk a rendelkezésünkre álló időt felhasználni a legjobb döntés meghozatalára. Jó-e vagy sem, csak jövőre fogjuk megtudni, de legalább felkészülünk a legjobb ítélet meghozatalára. Tehát nem született döntés.”

„Sokan beszéltek velünk. Mick is még mindig versenyben van, mert ez lesz a következő kérdés. Tehát a végén csak végigmegyünk a lehetőségeken, és szeretnénk még várni néhány versenyt.”

„És hogy van Mick? Mick nagyon jó munkát végzett Kanadában, Ausztriában és Silverstone-ban, és azóta az autó nem volt megfelelő. Mint mondtam, jelenleg nem sietünk el semmit.”

Haas arról is megkérdezték, hogy a 2020-as Forma-2-es bajnok milyen ütemben fejlődött pilótaként a két szezon során.

„Mondtam már korábban is, nagyon jó versenyeket futott. Szerintem mindenkit lenyűgözött. De szükségünk van következetességre is, és azt is látnunk kell, hogyan tudjuk előre vinni a csapatot. Nem akarunk a status quo-t. Előre akarjuk vinni. Ez a cél, ezt kell tennünk.”

Arra a kérdésre, hogy a Haas miért nem kötelezte el magát még 2023-ra Schumacher mellett, Steiner azt mondta, hogy fel kell mérni, mi a legjobb választás a csapat számára.

„Mert meg akarjuk várni, hogy meglássuk, ez a legjobb döntés-e, hogy a csapat újra szerződtesse Micket” – válaszolta.

„Ahogy korábban is mondtam, ugyanabban a helyzetben van, mint a többi pilóta a piacon. Csak a legjobb döntést szeretnénk meghozni a csapat jövője szempontjából. Még nem tudjuk, mit keresünk, és ez időbe telik. Ha tudtuk volna, hogy mit keresünk, meghoztuk volna a döntést" – zárta szavait.

Borítókép: Vince Mignott/MB Media/Getty Images

 

Videók