Grosjean: Maldonadónak nincs elég pénze a Lotushoz

Újabb érdekes nyilatkozatok jelentek meg a Lotus háza tájáról. A csapat francia pilótája, Romain Grosjean szerint Pastor Maldonado és a vele érkező pénzmag nem biztos, hogy orvosolja a pénztelenséget.


A Lotus istállóról már a 2013-as esztendő elején kitudódott, komoly anyagi problémákkal küzd. A csapat rekordveszteséggel zárta a 2012-es üzleti évet, nyáron pedig az is kiderült, hogy hónapokra visszamenőleg tartoznak Kimi Räikkönennek. A csapat háza tájáról pár hete olyan hírek is érkeztek, hogy már a gyári dolgozók fizetése is csúszik. - írja a Boxutca.

Miután a vezetőség továbbra sem tudta nyélbe ütni üzletét az istállóban 35%-os részesedést vásárló Quantummal, a tulajdonos Gerard Lopezék úgy döntöttek, Pastor Maldonadót szerződtetik a 2014-es szezonra, aki a venezuelai olajcégnek, a PDVSA-nak köszönhetően a hírek szerint nagyjából 35-40 millió euróval egészíti majd ki az arany-feketék költségvetését. Az egyszeres futamgyőztes érkezését múlt héten jelentették be hivatalosan, akárcsak Romain Grosjean szerződéshosszabbítását.

A francia versenyző a L’Equipe című lapnak elmondta, csapata anyagi helyzete tudomása szerint a PDVSA érkezésével sem nevezhető még biztosnak. „Még nem, de hétfőn meglátogatom Ericet (Boullier, csapatfőnök), és majd akkor megbeszéljük ezt a kérdést” - fogalmazott. Majd az RMC-nek arról is beszélt, nem aggódik amiatt, hogy 2014-ben az ő bérezése is csúszni fog. „Biztosítanunk kell a szükséges anyagi hátteret, mert a következő év nagyon költséges lesz. De nincs ezzel problémám. A motivációmon ez nem változtat, egész szezonon át keményen dolgozom majd. Ez csupán egy személyes kérdés köztem, és a főnökeim között” - mondta.

Az Autosport információi szerint egyébként a Lotus még továbbra sem mondott le a Quantummal kötött üzlet megvalósulásáról, sőt, értesülésük szerint ez ügyben nemrég komolyabb előrelépést is tettek a felek, s még a hétvégén is a banki tranzakciókkal kapcsolatos problémákról egyeztettek.

Grosjean - aki egyébként 2012-ben is igencsak későn, tavaly decemberben írta alá új szerződését . elárulta, megkönnyebbült, hogy végre az ő helye is biztossá vált a csapatnál, ám idén attól igazán sosem tartott, hogy elveszíti ülését. „Nem gondolnám, hogy a felszabadultság jó kifejezés erre, de természetesen mindig jobb később, mint soha. A csapatnak előbb más dolgokat kellett rendbe raknia, de közben mindig is hangsúlyozták, hogy velem akarják folytatni” - mondta.

Videók