Forma-1: Webber kitúrja Massát?

Webber foglalhatja el Massa helyét a Ferrariban, az ausztrál majd a 2013-as szezonra ülhet át a Scuderia versenygépébe és támogathatja Alonsot. Az újabb Massa leváltást most spanyol lapok szellőztették meg.


Massa vélhetően búcsút int a Ferrarinak legkésőbb az év végén

A jó néhány pletyka és Sergio Perez szezon közbeni leigazolása után újra felmerült annak a lehetősége, hogy Felipe Massa helyét Mark Webber veszi át jövőre a Ferrariban. Spanyol lapértesülések szerint már tárgyalt is Webber menedzsmentje és a Ferrari vezetése. Ezt persze egyből cáfolta a maranellói istálló, melynek szóvivője, Luca Colajanni szögezte le, hogy egyelőre szó sincs erről.
Webber Red Bull-os szerződése egyébként az év végén jár le, ahogy Felipe Massáé is a Ferrarinál, az pedig egyre valószínűbb, hogy a Scuderia brazil versenyzőjének jócskán kijár a rúdja, így vélhetően leváltja majd a maranellói istálló. A vb címvédő alakulatnál pedig annyi fiatal tehetség áll sorba azért, hogy Sebastian Vettel mögött másodikszámú versenyzője legyen a Red Bullnak, hogy így nem nehéz elképzelni azt, hogy Webber is jó eséllyel búcsúzik majd jelenlegi csapatától.

Az ausztrállal rutinjának köszönhetően járhatna jól a Ferrari, amellett, hogy Alonsonak remek hátvédje lehetne, erre a szerepre keres ugyanis majd Massa helyére pilótát a Scuderia. Webber pedig azért járhatna jól a ferraris szerződéssel, merthogy akkor az F1 legnagyobb legendájának tartott istállójánál fejezhetné be – vélhetően – Forma-1-es karrierjét.

Webber már egy ideje töpreng azon, hogy hol is folytassa

A Red Bull menedzsmentje korábban már kijelentette, hogy Webber szerződésének meghosszabbítása leghamarabb nyáron kerülhet terítékre. Mindenesetre az ausztrál pilóta azt már leszögezte, hogy csak versenyképes autóval hajlandó folytatni F1-es pályafutását, közülük pedig jelenlegi munkaadóján kívül a Ferrarinál és a Mercedesnél lenne esélye. Előbbinél ugyanis Massa szerződése jár le, utóbbinál pedig Michael Schumacheré. Elméleti szinten még a McLaren is szóba jöhetne, ám annak ellenére is, hogy Lewis Hamiltonnak szintén csak 2012 végéig érvényes a kontraktusa, a brit pozíciója biztosnak tűnik a wokingi alakulatnál. Mindenesetre Webber jövőjéről, Alan Jones is elárulta véleményét, az 1980-as világbajnok szerint honfitársa Massa utódja lehet a Scuderiánál.

Mindettől függetlenül azért Sergio Perez szerződtetése még mindig valószínűbb a Ferrarinál.

Videók