Forma-1: túl drágák a jegyek, csökken a nézőszám - meg kell reformálni a vb-t!

Több csapatvezető is egyetért abban, hogy a magas Forma-1-es jegyáraknak közük lehet ahhoz, hogy néhány országban idén kevesebben látogattak ki a királykategóriás versenyre, mint az előző években - árulta el a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff.


 

A sportág elöljárói az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek és az F1 jövőjével kapcsolatos kérdésekről egyeztettek. Megbeszéléseik során kiemelt szerepet kapott a királykategória népszerűsítése, az elmúlt években ugyanis visszaesett a televíziós nézettség, néhány országban pedig a pályára is kevesebben látogattak ki, mint korábban. A nézettség esése a legtöbb szakember szerint a fogyasztói igények változásának és a közösségi média egyre népszerűbbé válásának köszönhető, valamint annak, hogy az F1 képtelen reagálni ezekre a változásokra.

A versenyek látogatottságának visszaesése egyes csapatvezetők szerint a magas jegyárakra vezethető vissza - ezt Olaszországban a Forma-1 Menedzsment (FOM) elnökével, Bernie Ecclestone-nal is közölték. A helyzet azonban rendkívül bonyolult, a szervezők ugyanis sokszor jelezték már, hogy nem tudják csökkenteni az árakat, hiszen a versenyrendezésért komoly jogdíjakat kell fizetniük Ecclestone cégének - ez a probléma elsősorban az európai helyszíneket érinti. A klasszikus pályák azonban a világbajnokság szerves részét képezik, jelentette ki a Mercedes motorsport-igazgatója.

"Meg mertük vitatni a jegyárak problémáját és beszéltünk ezek hatásáról valamint fontosságáról az olyan klasszikus helyszínek esetében, mint Spa, Monza vagy Hockenheim - idézi Toto Wolff szavait az Autosport. - Ezeknek a pályáknak ott kell lenniük a versenynaptárban! Ez egy globális sport. Persze fontos, hogy új országokat, új területeket is meghódítsunk; hiszen mindig is ezt tettük, de szerintem az is eléggé egyértelmű, mit kell tennünk ahhoz, hogy megtöltsük a lelátókat az olyan tradicionális pályákon, mint Monza vagy Hockenheim" - folytatja az osztrák szakember.

A Forma-1 vezetőinek a McLaren Csoportot irányító Ron Dennis szerint is ki kell vizsgálniuk, miért esett vissza egyes megmérettetések látogatottsága - a brit sportvezető a Német Nagydíjat hozta példának, melyre a vártnál jóval kevesebben váltottak jegyet, míg Kanadában, Nagy-Britanniában és Ausztriában tömve voltak a lelátók. "Hogyan lehet az, hogy Silverstone-ban és Ausztriában teltház van, majd elmegyünk Németországba, ott pedig a lelátók fele üres? Biztosra veszem, hogy ennek oka van" - kezdi mondandóját Dennis.

"Találgathatunk, de ez nem vezet túl messzire. Egészen egyszerűen meg kell értenünk, miért történnek ezek a dolgok. Vajon a jegyárak miatt? Esetleg a hazai hősök miatt? Bármi is legyen, nekünk foglalkoznunk kell ezzel az üggyel" - folytatja a brit szakember, aki korábban egyértelműen kijelentette, hogy a Forma-1-nek "újra ki kell találnia önmagát", ha népszerűbbé akar válni. Akkor elsősorban ő is a televíziós közvetítéseket említette meg, és azt, hogy a jövőben a sportágnak közelebb kell kerülnie a fiatalabb generációkhoz.

Videók