Forma-1: továbbra is kétséges, lesz-e jövőre Francia Nagydíj

Bernie Ecclestone ugyan nemrég kizárta a Francia Nagydíj 2015-ös visszatérésének lehetőségét, a magny cours-i pálya tulajdonosai azonban továbbra sem adják fel terveiket, erősítette meg a létesítmény üzemeltetője, Serge Saulinier.


Noha a franciák a Renault révén az elmúlt években több világbajnoki címet is ünnepelhettek, eddig hiába küzdöttek azért, hogy 2008 után ismét vendégül láthassák a királykategória mezőnyét. 2014-ben azonban a korábbi versenyhelyszín, Magny-Cours közel került a visszatéréshez, legalábbis a létesítmény üzemeltetőjének a kijelentései alapján. Serge Saulinier május végén tette egyértelművé, hogy az illetékesek folyamatosan tárgyalnak az FOM elnökével, mégpedig a Francia Nagydíj 2015-ös visszatérésének lehetőségeiről, ami "néhány fontos ember aláírásának megszerzését követően" elérhető közelségbe kerül.

Bernie Ecclestone azonban néhány nappal később kizárta annak lehetőségét, hogy a királykategória már a 2015-ös szezonban visszatér Franciaországba, a pálya ugyanis továbbra sem szerepel a "kívánságlistáján". "Kopogtatnak az ajtón, de nem hiszem, hogy mindezt meg tudjuk valósítani" - nyilatkozta nemrég az Autosport egyik riporternek. A nyolcvanhárom éves brit üzletember egyébként sem kedveli a szóban forgó versenypályát, ami az ország fővárosától 250 kilométerre található, s a környéken elmondása szerint semmi sincs, ami vonzó lenne a Forma-1 számára.

Saulniert az FOM első emberének szava sem tántorították el tervei megvalósításától, elmondása szerint ugyanis a pálya tulajdonosan továbbra sem adták, sőt mindent el fognak követni azért, hogy a királykategória visszatérhessen a 18 futamnak otthont adó versenypályára. "Igen, még mindig próbálkozunk! Folyamatosan egyeztetünk a Forma-1 Menedzsment embereivel azokról a feltételekről, melyeket teljesítenünk kell" - nyilatkozta a spanyol nyelvű Motorpasionf1-nek.

Az internetes oldal riportere később megemlítette, hogy Magny-Cours dolgát könnyen megnehezíthet az, hogy a Francia Nagydíj megrendezésére szintén esélyesnek tartott Paul Ricard éppen Ecclestone egyik cégének a birtokában van. A meglehetősen optimista Saulnier emiatt sem aggódik, sőt úgy érzi, hazájának szüksége van a Forma-1-re és a sportnak is szüksége van Franciaországra. "Nem izgulok, mert Magny Cours jobb lehetőségeket kínál a szurkolók számára, lévén sokkal nagyobb a pálya befogadóképessége. Jelenleg a Forma-1 politikai megítélése nem a legjobb az országban, viszont szükségük van ránk, hiszen Franciaország egy hatalmas piac és a televíziós közvetítések szempontjából sem elhanyagolható" - zárta gondolatait.

Videók