Forma-1: Rosberg nyerte az idénynyitót, meglepő arcok a dobogón

A Mercedes versenyzőjének magabiztos győzelmét hozta az Ausztrál Nagydíj. Ricciardo és Magnussen a dobogón debütált! A Ferrari küszködött, Vettel és Hamilton már a futam elején kiállt.


A 28 éves versenyzőnek ez volt pályafutása negyedik futamgyőzelme.

A második helyen a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája, a harmadikon pedig a McLaren dán újonca, Kevin Magnussen végzett.

A V6-os, 1,6 literes turbómotorok bemutatkozó versenyén öten álltak ki műszaki probléma miatt, köztük a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull), valamint a pole pozícióból rajtoló brit Lewis Hamilton (Mercedes).

A rajtot meg kellett ismételni, mert a francia Jules Bianchi (Marussia) autója nem indult el. Az újabb startnál már gond nélkül eljött a mezőny, Rosberg fantasztikus manőverrel megelőzte Ricciardót és az élről startoló Hamiltont. Az első kanyar előtt az F1-be visszatért japán Kobajasi Kamui (Caterham) rosszul mérte fel a féktávot, hátulról eltalálta a brazil Felipe Massa (Williams) autóját, így mindketten kiestek. Az első kör végén Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Hamilton, Nico Hülkenberg (Force India), Fernando Alonso (Ferrari) volt az első hat sorrendje.

A negyedik körben műszaki okok miatt Hamilton, egy körrel később hasonló problémák eredményeként Vettel adta fel a versenyt. A 12. körben a versenybíróság beküldte a biztonsági autót, mert a finn Valtteri Bottas (Williams) korábban hozzáért az autója jobb hátsó kerekével a falhoz, a gumi és a felni maradványai pedig a pályán maradtak. A safety car jelenlétét szinte minden pilóta kihasználta, a mezőny nagyobb része a boxba hajtott kerékcserére. A biztonsági autó a 16. körben hagyta el a pályát, a pilóták gond nélkül folytatták tovább a körözést, a 20. körben Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Alonso és Jenson Button (McLaren) száguldott az első hat helyen.

A második kerékcserék sorát az élmezőny tagjai közül Ricciardo kezdte meg, ő a 37., Magnussen és Rosberg pedig a 38. körben járt a boxban. 15 körrel a leintés előtt Rosberg jelentős előnnyel vezetett, mögötte Ricciardo és Magnussen csatázott a második helyért, Button a 4., Alonso az ötödik, Hülkenberg a 6. pozícióban haladt, a célba érkezésig pedig az első három sorrendje már nem változott.

A világbajnokság két hét múlva, a Malajziai Nagydíjjal folytatódik.

FORMA-1
Ausztrál Nagydíj, Melbourne, végeredmény
1. Nico Rosberg (Mercedes) 1ó 32p 58.710 mp
2. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) +24.525 mp
3. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) +26.777 mp
4. Jenson Button (McLaren-Mercedes) +30.027 mp
5. Fernando Alonso (Ferrari) +35.284 mp
6. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) +47.639 mp
7. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) +50.718 mp
8. Kimi Räikkonen (Ferrari) +57.675 mp
9. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) +1m00.441 mp
10. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) +1m03.585 mp
11. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) +1m25.916 mp
12. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) +1 kör
13. Esteban Gutierrez (Sauber-Ferrari) +1 kör
14. Max Chilton (Marussia-Ferrari) +2 kör
15. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) +8 kör*

* nem értékelhető eredmény

Kiestek:
Romain Grosjean (Lotus-Renault) 43 kör
Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 29 kör
Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 27 kör
Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 3 kör
Lewis Hamilton (Mercedes) 2 kör
Kobajasi Kamui (Caterham-Renault) 0 kör
Felipe Massa (Williams-Mercedes) 0 kör

 

Videók