Forma-1: Räikkönen balesete miatt nem tesztelhet Silverstone-ban

Egy nap szünet után ismét felbőgnek a V6-os turbófeltöltő erőforrások a silverstone-i versenypályán, a tizenegy istálló ugyanis kedden és szerdán is a Brit Nagydíj helyszínén tesztel.


A mostani lesz a harmadik a szezonközi tesztek sorában (az első Bahreinben, a másodikat Spanyolországban tartották), melyen az alakulatok a különböző fejlesztések kipróbálása mellett a Pirelli munkáját is segítik. Szerdán például pályára viszik a gyár 18 colos abroncsait, melyeket a Lotus idei autójára szerelnek fel. Az olaszok továbbra is nyitottak az gumik méretének növelésével kapcsolatos ötletekre, elmondásuk szerint ugyanis a nagyobb abroncsok használatával szorosabb lehet a technológiacsere a Forma-1 és az utcai autógyártás között.

A csapatok mindemellett lehetőséget biztosítanak a fiatal, a királykategóriába vágyó versenyzőknek, tesztpilótáknak is. A két nap során a tizenegy alakulat összesen nyolc "tartalékost" illetve fiatal tehetséget küld pályára. A legaktívabb ilyen tekintetben a Caterham lesz, a "zöldek" ugyanis a Renault-világsorozatban edződő Will Stevens mellett a GP2-ben teljesítő Rio Haryiantónak és Julian Lealnek is lehetőséget adnak. A brit és a pályafutása első Forma-1-es tesztjére készülő kolumbiai kedden lendül akcióba, az indonéz pedig szerdán terelgetheti a CT05-öst.

Velük ellentétben a Red Bull, a Mercedes, a Toro Rosso, a Williams és a Marussia állandó versenyzőit küldi pályára, az említett alakulatok pilótái tehát még jobban összeszokhatnak idei versenygépeikkel (ennek a tesztlehetőségnek talán a még mindig megbízhatósági problémákkal küzdő Renault partnercsapatai örülnek legjobban). A fennmaradó istállók - a Ferrarit kivéve - az egy állandó és egy tesztversenyzőt vetnek be. A tartalékosok között lesz Giedo van der Garde, Charlies Pic, Stoffel Vandoorne és Daniel Juncadella is, aki van der Gardéhoz hasonlóan a pénteki első szabadedzésen is pályára gurulhatott.

Eredetileg a vörösösök is ilyen felállással készültek, kedden ugyanis Pedro de la Rosa tesztel, szerdán pedig Kimi Räikkönen vezette volna az F14T-t, a finn azonban visszalépett a gyakorlástól, miután a vasárnapi balesete során térdét és bokáját is megütötte, ezért csapata úgy döntött, nem küldi pályára a második tesztnapon. Helyét a Marussia francia versenyzője, Jules Bianchi veszi át (ő kedden még az orosz alakulattal dolgozik). A csapat spanyol versenyzője, Fernando Alonso eközben az istálló főhadiszállásán, a nemrég felújított szimulátorban dolgozik majd.

FORMA-1
A kétnapos silverstone-i teszt előzetes beosztása
Red Bull: Daniel Ricciardo (kedd), Sebastian Vettel (szerda)
Mercedes: Nico Rosberg (kedd), Lewis Hamilton (szerda)
Ferrari: Pedro de la Rosa (kedd), Jules Bianchi (szerda)
Lotus: Pastor Maldonado (kedd), Charles Pic (szerda)
McLaren: Stoffel Vandoorne (kedd), Kevin Magnussen (szerda)
Force India: Sergio Pérez (kedd), Daniel Juncadella (szerda)
Sauber: Adrian Sutil (kedd), Giedo van der Garde (szerda)
Toro Rosso: Jean-Éric Vergne (kedd), Danyiil Kvjat (szerda)
Williams: Felipe Massa (kedd), Vatteri Bottas (szerda)
Marussia: Jules Bianchi (kedd), Max Chilton (szerda)
Caterham: Julian Leal és Will Stevens (kedd), Rio Haryanto (szerda)

Videók