Forma-1: nem várt bejelentést tett Ecclestone

Bernie Ecclestone elismerte, az ő hibája, hogy pénzügyi válságba jutott a Forma–1, és kijelentette, hajlandó bármit megtenni a változásért, de ehhez az élcsapatok beleegyezésére is szükség van. Nyíltság, tanácstalanság és sebezhetőség – ez történt a meglehetősen szokatlan találkozón.




Ecclestone nyolc újságírót is meghívott az austini krízisértekezletre – az Auto Motor und Sport munkatársát, a rutinos Michael Schmidtet is. A szakíró részletesen beszámolt az ott elhangzottakról - olvasható a telesport.hu-n.

Ecclestone mindenekelőtt vázolta a helyzetet: „A Forma–1 válságban van. Az önök szemében mindig is abban volt. Ha kisebb krízisek voltak, önök mindig megírták ezt. Most viszont a valóságról írnak” – ismerte be az F1 kereskedelmi ügyeit intéző brit.

A német lap szerint Ecclestone olyannak tűnt, mint aki félti az életművét – s ez a tőle szokatlan kijelentéseken is érződött. „Keresem a legjobb megoldást a problémára. Tudom, hogy mi nem működik, de azt nem tudom, miként kéne megoldanom” – fejezte ki tanácstalanságát Ecclestone.

Egyes istállók szerint azonnali reformokkal, a jelenlegi gazdasági modell megváltoztatásával, a pénzek igazságosabb és ésszerűbb elosztásával kellene kezdeni a rendcsinálást. Miközben a Force India, a Lotus és a Sauber egyre inkább lázad a kialakult helyzet ellen, Michael Schmidt megjegyzi, a csapatok már korábban is mindig a saját érdekeiket tartották csak szem előtt, ám Ecclestone akkor rendre képes volt egymaga megoldani a gondokat. Ezúttal viszont másoktól, a mindent megvétózó nagycsapatoktól is függ, és ez egyfajta patthelyzethez vezetett.

A brit elismeri, hogy a sportág költségei túlságosan az egekbe szöktek. Az új motorszabály miatt drágultak az erőforrások, egyes csapatok pedig a többiek anyagi nehézségei ellenére sem csökkentették alkalmazottaik létszámát, nem álltak le a fejlesztésekkel, s mindeközben arról vitáznak, hogy újra lehessen év közben is fejleszteni a motorokat. A kiadások megfékezésére kézenfekvő megoldásnak tűnik a költségsapka bevezetése, ám a nagycsapatok erről hallani sem akarnak.

Ecclestone pedig egymaga tehetetlen. „Szeretnék tenni valamit, de a szabályok nem engedik. Fel kell tennünk a kérdést, mennyibe kerül egy csapat fenntartása, ha versenyképessé akarjuk tenni. Az a show, amit most itt tizennyolc autóval produkálunk, túl drága. Sajnálom az austini promótereket. Kiváló pályát építettek, mindent megtettek, hogy sok jegyet adjanak el, de krízishelyzetben érkeztünk ide. Hogyan adjanak el így jegyeket a következő évre?” – teszi fel a kérdést Ecclestone.

A brit üzletember belátja, hogy a kiscsapatoknak igaza van az F1 bevételeinek igazságtalan elosztásával kapcsolatban. Egyes nagycsapatok ugyanis kétszer-háromszor annyi pénzhez jutnak, mint a kicsik. Ecclestone hajlandó lenne változtatni ezen, ám ehhez az istállókkal kötött megállapodásokat is módosítani kellene. „Az valószínűleg az én hibám, hogy rosszul osztjuk szét a bevételeket. Biztosan sok mindent másképpen csináltam volna, ha még az enyém lenne a Forma–1. De ma én is csak másoknak dolgozom, akik pénzt akarnak keresni a sportággal.”

„Széttépném a szerződéseket, amelyeket a csapatokkal kötöttem. És készen lennék kiegyenlíteni az idei bevételekből a csapatok adósságait is, amivel a partnereiknek tartoznak. A maradék pénzt pedig már egy új, igazságosabb rendszer szerint osztanám szét. Két év múlva már ez a forma lenne érvényes” – mondja.

Ötlete azonban aligha valósul meg ilyen formában. „A nagycsapatok emlékeztetni fognak rá, hogy szerződésünk van. Sok csapatfőnök nem törődik a holnappal, mert a többi csapat nem hozzá tartozik.” – hárítja át ezzel lényegében a felelősséget az élcsapatokra Ecclestone.

Majd arról is beszél, hogy megérti a jelenleg csúcson lévő Mercedes védekező álláspontját is. „A Mercedes megérdemli a bajnoki címet. Remek munkát végeztek. Megértem, amikor azt mondják, hogy ha a Red Bull négyszer egymás után lett bajnok, nekik is joguk van megtenni ezt. Így azonban nem mehet tovább.”

Videók