Forma-1: nem közösködik az új csapat, maga építi a karosszériáját

Egy jelenlegi Forma-1-es alakulattal szeretne összefogni Gene Haas csapata, jelentette ki nemrég az amerikai sportvezető. Nyilatkozatából azt is megtudhattuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben istállója nem a Dallara vázaival fog bemutatkozni a királykategóriában.


Az ügyfélautókra vonatkozó szabály a 2015-ös évtől valamivel megengedőbb lesz, a kisebb alakulatok ugyanis több alkatrészt vásárolhatnak tehetősebb riválisaiktól, mint a korábbi szezonokban. Ez a királykategóriához 2016-ban csatlakozó Haas-istálló dolgát is megkönnyíti, az amerikaiak ugyanis egy már meglévő alakulattal lépnének szövetségre, azaz nemcsak erőforrást, hanem több olyan elemet is megvásárolnának partnerüktől, amire a jövőre életbe lépő szabályrendszer keretein belül lehetőségük nyílik. Azt, hogy a csapat kivel szeretne társulni, egyelőre homály fedi, a nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint azonban a szóban forgó partner a Ferrari lesz.

"Megpróbálunk szerezni egy technikai partnert - nyilatkozta az amerikai csapatalapító az Autosport egyik riporterének. - Rengeteg időt töltöttünk a Ferrarival, de egy kicsit a Mercedesszel is egyeztettünk. A motorpartner megtalálásával csak az egyenlet felét oldjuk meg, ezen az ügyön pedig még mindig dolgozunk" - teszi hozzá Haas, aki a Kanadai Nagydíj után azt is elmondta, hogy a következő hetekben minden valószínűség szerint bejelentik, melyik gyártóval lének szövetségre, igaz nyilatkozatában akkor is kihangsúlyozta, hogy megállapodást még egyik motorszállítóval sem kötöttek, a tárgyalások azonban "jól haladnak".

Haas azt is elárulta, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem a Dallara vázaival fognak bemutatkozni a Forma-1-ben, az olasz céggel ugyanis csak akkor kötöttek volna szerződést, ha a 2015-ös évben csatlakoznak a mezőnyhöz. "Abban az esetben, ha már jövőre érkeztünk volna, valószínűleg ezt a megoldást választjuk. Az autó megépítéséhez szükséges felszerelés ötven százalékával rendelkezünk, és a célunk az, hogy mi állítsuk elő a versenygépet, szóval ezt az utat választjuk. Jövőre bővül a megvásárolható alkatrészek listája, mi pedig szeretnénk profitálni ebből, azaz annyi elemet akarunk venni, amennyit csak lehet" - árulta el a NASCAR-ban is érdekelt sportvezető.

A gárda jövőbeli csapatvezetője, Günther Steiner hozzátette: "A felfüggesztést és az egyéb dolgokat technikai partnerünktől vásárolnánk, hiszen a szabályzat hatos függeléke megváltozik a 2015-ös évben, és erre lehetőségünk nyílik. A többi elemet, mint például a karosszériát saját magunk szeretnénk előállítani. Ha 2015-ben érkeztünk volna, erre nem jutott volna idő, most azonban van, így nem kell egy külső cég segítségét igénybe vennünk. A megvásárolható elemek listájának bővülésével viszont hosszabbra nyúlnak a technikai partnerekkel való egyeztetések" - mondta a német szakember, aki korábban a Red Bull technikai igazgatójaként is dolgozott.

Videók