Forma-1: húsz éve hunyt el Ayrton Senna - fotók, videó!

Pedig előjelekből nem volt hiány. Miután az 1993-as szezon végén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, betiltja a sportágat sokak szerint rossz irányba vivő aktív felfüggesztéseket, a mezőny talán nem volt teljesen felkészülve a hirtelen visszalépésre. A korábban aerodinamikailag végletekig kiélezett autók hirtelen zabolázatlan fúriákká váltak – s ez többeknek, így a Williamsnek is komoly fejtörést okozott.

A San Marinó-i a szezon harmadik versenyhétvégéje volt. Azt megelőzően két komolyabb tesztbaleset borzolta a kedélyeket: a finn Jyrki Järvilehto (ismertebb nevén JJ Lehto Silverstone-ban, míg Jean Alesi Mugellóban bukott nagyot – utóbbi versenyző Imolában rajthoz sem állhatott csigolyasérülése miatt.

Az osztrák Gerhard Berger már akkor komolyan aggódott a biztonság miatt, s az autók kiszámíthatatlanságáról beszélt. "Nem érzed, mikor éred el a tapadás határát. Az autó minden előjel nélkül tör ki” – idézte az osztrákot az Auto Motor und Sport.

A nagydíjhétvége pénteki nyitónapján aztán jött az első figyelmeztetés. A fiatal Rubens Barrichello az edzésen az utolsó előtti sikánnál túl gyorsan hajtott, a rázókő megdobta, és Jordanje 230 km/órás sebességgel, egyméteres magasságban a kerítésnek csapódott, majd a feje tetejére állt. A brazil szerencsés volt, megúszta egy orrcsonttöréssel. "Ha itt rossz helyen történik valami, akkor annyi” – fejezte ki biztonsággal kapcsolatos aggodalmát az olasz Michele Alboreto. Másnap aztán megtörtént a tragédia: Elio de Angelis 1986-os franciaországi tesztelésen bekövetkezett halála óta először újabb áldozata volt a sportágnak. Az időmérő edzésen Roland Ratzenberger Simtekjének első szárnya egy korábbi kicsúszásnál megsérült, majd a Villeneuve-kanyarnál lelazult, autója alá szorult, mely irányíthatatlanul csapódott majd’ 320 km/órás sebességgel a pálya szalagkorlátjának. Az osztrák újonc azonnal szörnyethalt.

Honfitársa, Gerhard Berger, akinek 1989-ben már volt egy komoly balesete Imolában (a Tamburellóban), ekkor igazolni látta a biztonsággal kapcsolatos véleményét, s nem győzte hangsúlyozni, az imolai kis bukóterek már nem valók a modern F1-be. "Ratzenberger egy szerencsétlen áldozat. Ott küzd egy kiscsapatban, ahogy csak tud, egy rossz autóval, meghal a sportágáért, és aztán pár hét után el fogják felejteni őt. Roland miatt senki sem fogja átépíteni a pályákat. Képzeljék csak el, ha ugyanez a nagy Sennával történik meg” – nyilatkozta Ratzenberger halálát követően.

Akkor még nem tudhatta, szavai egy nappal később új értelmet nyernek.

"Vannak dogok, amiket nem irányíthatunk”

Ratzenberger balesete az egész paddockot sokkolta. A résztvevők közül sokan most néztek szembe először a halállal. A mezőny legjobbjaként számon tartott Senna elsők közt igyekezett megtudni, mi is történt pontosan az osztrák versenyzővel. Nem volt ez szokatlan tőle. 1990-ben Martin Donelly jerezi szörnyű balesetekor azonnal a helyszínre sietett, de 1992-ben Spában is ő volt az, aki megállt segíteni a nagyot bukó Éric Comas-nak. Senna mindig is szívén viselte kollégái sorsát, amennyire kegyetlen csatákra volt képes ellenük, a bajban legalább annyira féltette is őket. "Volt benne egy hatalmas paradoxon. Egyfelől nagyon agresszív volt, készen állt bárhová betenni az autóját, és hagyni, hogy te döntsd el, lesz-e baleset aznap. Ha viszont valakinek balesete volt, ő volt az első, aki a segítségére sietett. Rendkívül törődött másokkal, ami nem illett az agresszivitásához. Ezt sosem értettem benne” – mondta erről egykori Forma–3-as nagy riválisa, Martin Brundle.

A Forma–1 akkori főorvosa, a Sennával szinte apa-fiúi kapcsolatot ápoló Sid Watkins professzor egy 2008-ban a Motorsport magazin által készített interjúban azt mondta, a brazilt már-már a normálisnál is jobban megviselte Ratzenberger halála. "Azon az imolai hétvégén borzalmasan lesújtotta őt Roland Ratzenberger szombati balesete. Addig egészen jól mentek a dolgok. Voltak nagy balesetek, súlyosabb sérülések, de semmi életveszélyes – leszámítva a levegőbe emelkedéseket. Az utolsó halálos baleset egy nagydíjhétvégén Ricardo Paletti montreali esete volt 12 évvel korábban. Rubens Barrichello pénteki bukása meglehetősen rossz volt – ő is a levegőbe emelkedett –, de esetében az eljárásainknak köszönhetően minden jól ment. Ratzenberger szombati balesete után Ayrton hátulról jött az orvosi központba, átugrott a korláton, és megkérdezte, mi történik. Amikor elmondtam neki, összetört és a vállamra borult. Akkor azt mondtam neki, vissza kéne vonulnia. Már bizonyította, hogy ő a világ legjobb versenyzője, háromszor nyert bajnokságot. »Hagyd itt ezt, menjünk horgászni« – mondtam neki. Akkor összeszedte magát, és azt mondta: »Sid, vannak dolgok, amiket nem irányíthatunk. Nem hagyhatom abba. Folytatnom kell.« Ez volt az utolsó dolog, amit mondott nekem” – mesélte Watkins.

A show-nak folytatódnia kellett. Senna pedig vasárnap délután – ha rossz hangulatban is, de – felállt az első rajtkockára. Hatalmas nyomás nehezedett rá – és nem csupán a hétvége addigi történései miatt. Már eleve azzal a tudattal érkezett Imolába, hogy ezúttal nyernie kell. Az idény addig ugyanis nem úgy alakult számára, ahogyan elképzelte. Nem érezte jól magát autójában, a Williams korántsem volt az a verhetetlen versenygép, amivel a nagy rivális, Alain Prost egy évvel ezelőtt esélyt sem adott neki a bajnokságban. Az idény első két versenyén, Interlagosban (vezetői hiba) és Aidában (a rajtnál kilökték) egyaránt nullázott, miközben a fiatal tehetség, Michael Schumacher mindkét versenyen első lett.

"Senna olyan ideges volt, amilyennek még sosem láttam. Egyáltalán nem mosolygott, még egy kis időre sem. Feszült volt, és szomorú volt a tekintete” – emlékezett vissza Reginaldo Leme, a brazil televízió kommentátora a háromszoros világbajnokról készült dokumentumfilmben Senna imolai hangulatára. A Williams sajtósa, Ann Bradshaw teljesen másképp látta. "Rengeteget írtak az aznapi hangulatáról, hogy azt mondta, nem kéne versenyeznie, de én ezt nem láttam rajta. Ugyanúgy összpontosított, mint mindig, és a verseny előtt is ugyanazt tette, mint szokta” – nyilatkozta 2009-ben az F1 Racing magazinnak. A csapattárs, Damon Hill egyetértett vele. "Egyesek próbálták bizonygatni, hogy Ayrton nem volt elég összeszedett fejben a verseny előtt. Én csak annyit mondhatok, hogy számomra teljesen koncentráltnak tűnt. Persze nehéz volt teljesen elvonatkoztatni az előző napok eseményeitől, még egy olyan ember számára is, mint Ayrton, de amikor a verseny rajtjára készült, az elmédben már csak egy dolog jár, a győzelem” – mondta a brit.

Senna testvére, Viviane így emlékezett a futam előtti pillanatokra: "Amikor aznap reggel felébredtem, Isten sugallatára felhívtam őt. A beszélgetés közben kinyitotta a Bibliát, és egy részt olvasott fel belőle: »Isten megajándékoz bennünket, de a legfőbb ajándék maga az ajándékozó.«”

"Amikor megkaptuk az üzenetet, valahogy tudtam, hogy Senna az”

Eljött a rajt pillanata. És ha a hétvége addigi eseményei nem lettek volna elég baljósak, az indulás újabb balesetet hozott. JJ Lehto Benettonja állva marad az 5. rajtkockában, a 22. helyről induló, de a többi autótól mit sem látó Pedro Lamy Lotusával pedig hátulról belerohant. A lerepülő alkatrészek 11 ember sebesítettek meg a lelátón, kettőt súlyosan. A két versenyző sértetlen maradt. A biztonsági autó öt körön keresztül a pályán volt. Utólag persze egyeseknek feltűnő, hogy miközben a mezőny lázasan próbálja melegen tartani gumijait, az élen haladó Senna kevesebbet dolgozik a kormánnyal. A hatodik körben a biztonsági autó kiállt, a Senna mögött haladó Schumacher így emlékezett: "Rengeteg dolgom volt, nehezen tudtam a pályán tartani az autót a sok bucka miatt. Senna belül autózott, ahol az aszfalt a leghullámosabb volt, és nem sokon múlt, hogy kirepüljön” – idézte a németet az Auto Motor und Sport. Hasonló tapasztalatokról számolt be Hill is: "Az autómat nehezebb volt vezetni, mint általában abban az első öt körben az újraindítást követően. Az első körben igyekeztem boldogulni az autóval és elkapni Gerhard Bergert a harmadik helyen. Előtte láttam, hogy Ayrton vezet, Michael pedig nagyon közel volt hozzá. Kétség sem fér hozzá, hogy Ayrton nagyon eltökélt volt, hogy legyőzze Michaelt, és biztosra veszem, hogy bosszantotta, hogy képtelen ellépni tőle az első körökben” – mondta a brit.

Ez volt a brazil háromszoros bajnokának utolsó teljesített köre a Forma–1-ben. "Amikor útjára engedték a mezőnyt, Ayrton úgy ment el az orvosi autóm mellett, mint a veszedelem – emlékezett Watkins, aki a célegyenesre fordító sikán mellett állt készenlétben. – Nem szoktam adni az előérzetekre, de amikor elment mellettem, azt mondtam Mario Casoninak, a sofőrömnek: »Az az érzésem, hogy itt lesz még egy rohadtul borzalmas baleset.« Ilyesmi megérzéseim sem előtte, sem azután nem voltak. Sosem szoktam semmit sem megjósolni előre. Aztán amikor megkaptuk az üzenetet, hogy a versenyt piros zászlóval leintették, valahogy tudtam, hogy Senna volt az. Schumacher mögötte volt, és kicsit visszavett, mivel aggódott amiatt, hogy Ayrton autója annyira idegesen viselkedik. Azt mondta, olyan volt, mint amikor a kő kacsázik a víz felszínén – az autó elég görcsösen fordult a kanyarokban, nem úgy, ahogy Sennától megszoktuk.”

A hetedik körben Senna autója a Tamburellóban letért a pályáról, és bár a brazil fékezett, megállíthatatlanul a betonfalba csapódott, 214 km/órás sebességgel. Watkins így folytatta: "Amikor Mario Casoni a Tamburellóhoz vitt, és én láttam, hogy Ayrton az, nem volt annyira nehéz, mivel kizárólag a munkámra figyeltem. De már megbántam, hogy nem próbáltam meg erőteljesebben lebeszélni a versenyzésről. Kiemeltük az autóból, és még a pillanat hevében is felfigyeltem rá, milyen könnyű volt, ahogy a karomba fogtam és az aszfaltra tettem. Levágtam a sisakja pántját, levettem a fejéről, és belenéztem a szemébe. Azok azt mondták, ez végzetes baleset volt. Borzalmas fejsérüléseket szenvedett. Aztán fura hangot adott ki, mintha sóhajtott volna – szerintem ekkor hagyta el a lelke a testét.”

"Hívtuk a mentőhelikoptert, és Ayrtont az Ospedale Maggiorébe vitték Bolognába. Nem volt értelme vele mennem, mivel már nem tehettem semmit. Visszavittem a sisakját az orvosi központba. Még nem tudtam teljesen átvizsgálni, amikor a rendőrség lefoglalta. Később visszakerült Ayrton családjához, és ők aztán meg is semmisítették. Mihelyst vége volt a futamnak, és megvizsgáltam pár szerelőt, akik megsérültek a bokszutcában (Michele Alboreto autójáról repült le egy kerék a kiállásnál, megsebesítve pár Ferrari- és Lotus-szerelőt – a szerk.), helikopterbe szálltam, és a kórházba mentem. Mindent jól csináltak ott, de egyértelmű volt, hogy nincs remény. Ayrton testvére, Leonardo, valamint a menedzsere is ott voltak. Elmagyaráztam nekik, mi a helyzet, majd telefonon beszéltem Ayrton sógorával is Brazíliában. Ekkor már nem volt dolgom, visszatértem a hotelbe. Természetesen a tévé folyton ezt a rémálmot ismételte.”

"Simán elsétálhatott volna onnan, ha a kerék nem találja el”

Senna az újraindított verseny leintését követően két és fél órával, hivatalosan 18 óra 40 perckor életét vesztette. Halálát – vélhetően – az autójáról lerepülő jobb első kerék ütése okozhatta. Bár erről eltérő információk élnek a köztudatban, a német Auto Motor und Sport azt írta: "A történet, miszerint a felfüggesztés egy darabja átszúrta Senna sisakját, később puszta mesének bizonyult. Egy orvosi jelentésben az állt, hogy a kerék becsapódása a fej irányába tartó mind a négy nagy véredényt elszakította” – írták.

Sid Watkins szerint Sennának hatalmas balszerencséje volt, ugyanis ha a kerék nem találja el, lényegében sértetlenül megúszhatta volna az ütközést. "Sok nagy baleset volt már ezen a helyen. Gilles Villeneuve-é 1980-ban, szegény Ratzenberger meg is halt, Jody Scheckternek is volt egy az egyik edzésen. És ezek közül több is a Tamburellóban történt, mint például Piquet-é és Bergeré. De ők megúszták. És szerintem Ayrton is simán elsétálhatott volna onnan, ha a kerék nem találja el. Véleményem szerint a fejsérülését a jobb első kerék becsapódása okozta – volt is egy keréknyom a cockpitje jobboldalán, egészen annak nyílásánál. A sisakja betört, de nem tűnt úgy, mintha átment volna rajta valami. És nem is voltak más sérülései. Egy sem” – nyilatkozta pár éve a Motorsport magazinnak.

"Rendkívüli hétvége volt a 94-es. Amellett, ami a versenyzőkkel történt, további sérülések is voltak a szerelőknél a bokszban, valamint a nézőtömegben is. Ha jól emlékszem, 21 sérülés történt összesen” – tette hozzá. "Sokszor álmodom Sennáról – ez a rossz az öregkorban: egyre többet álmodunk. Két-három ember volt az életemben, akik rendkívüli hatást gyakoroltak rám: az édesapám, az oxfordi neurológus, akinél gyakorlaton voltam, valamint Senna. Folyamatosan róluk álmodom. És utálom, mert eléggé elevenek, de aztán felébredsz, és újra szembe kell nézned a valósággal, hogy már nincsenek többé. Az Ayrtonnal való kapcsolatom messze a legszorosabb volt, a kapcsolataim közül. Figyelemreméltó fickó volt, nemde?”

Watkins professzor azóta már szintén nincs közöttünk. Ám az imolai feketehétvége után, mely az egész sportágat hatalmas pofonnal ébresztette rá arra, valamit tenni kell, elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy azóta hasonló események nem ismétlődtek meg a Forma–1-ben, s hogy Senna tragédiája óta egyetlen versenyző sem lelte halálát a versenypályán.